hétfő, július 4, 2022
KezdőlapORBPSZA Motorsport: Fantasztikus szezonnyitó

PSZA Motorsport: Fantasztikus szezonnyitó

-

- Advertisement -

A PSZA Motorsport összes versenyzőpárosa teljesítette a szezonnyitó Orfű Rally-t, de a csapatnak nincs sok ideje az örömködésre, hiszen a nyakukon a Salgó Rally, ahol szintén több autóval vesznek részt.

„Nem emlékszem mikor volt ennyire pozitív versenyünk, hiszen az összes párosunk ott volt a célban, ami nagyon nagy elismerés számunkra, hiszen rengeteget dolgoztunk az autókon a télen és ezt most úgy látszik beérett” – kezdte mosolyogva az orfűi beszámolót Szabó Árpád. „Viszonylag nagy létszámmal vettünk rész az orfűi versenyen, a teszt kategóriában Berta Laci, Rally3-ban Domoszlai Bence és Bőhm Tibor, illetve a Rally2-ben nagyon sok versenyzőnk indult el. A Historic Bajnokságban is volt két érdekeltségünk, Zsolna Józsi és Csukovics István. Ezen párosok mellett voltak olyan versenyzők is, akik nem az egyesületünkben mentek, de mi végeztük neki a szervizelést, ilyen volt Baksai Laci és az újonnan csatlakozott Fekete Gyula is.

- Hirdetés -

Jó gyorsaságikon és szép időben zajlottak a küzdelmek, csúszás nélkül lement az egész verseny és minden versenyző mosollyal tért haza.

- Advertisement -

„Születtek nagyon jó eredmények, valamint szuper részeredmények is. Amit már most tisztán lehet látni, hogy a Rally2-es Bajnokság nagyon megerősödött, nagyon sok jó autó és gyári kocsi van és természetesen jó pilótákból sincs hiány. Akik a top tízes mezőnyért küzdenek, gondolok itt Baksai Lacira, Fekete Gyulára és Mészáros Zsoltira, neki végig komoly tempót kell diktálniuk. Most ez jól sikerült nekik, ezért is várjuk már nagyon a soron következő versenyüket az Eger Rally-t” – tette hozzá Árpi.

A fiúk mellett a Rally2-es mezőnyben most mutatkozott be Szombathelyi Péter, aki most kezdte a komolyabb rallys pályafutását, korábban csak kisebb versenyeken indult. Sikeres versenyt tudhatnak maguk mögött, jól sikerült feldolgozniuk a pályákat és mindent jól összeraktak.

„Berta Laci most a Forddal indult, ami most kapott egy új fejlesztést az M-Sportól és ezen felül új beállításokat is próbálgattunk a kocsin. Minden nagyon jól működött és ezt az időeredmények is jól mutatják, hiszen közelebb tudott autózni az R5-ötök mögött. Sikeres hétvége volt, boldogok vagyunk, de nincs sok időnk, nyakunkon a Salgó Rally” – folytatta Árpi.

A Salgó Rally-n debütálnak majd a csapat Honda motoros Lada projektjei, valamint Berta Laci ezúttal a Peugeot Kupában próbál szerencsét.

„Reméljük, hogy a salgótarjáni verseny hasonlóan jó eredményeket tartogat majd számunkra, mint az orfűi. Szeretném megköszönni a szerelőinknek a hétvégi munkát, továbbá köszönettel tartozunk a családtagjainknak és a partnereinknek is” – zárta a beszélgetést Szabó Árpád.

Köszönet a csapat támogatóinak!

Fotók és szöveg: Sári Péter / #Rallyhearthu

- Advertisement -

Friss