2024. április 20. 11:14

KezdőlapORBHibján Joci: De mi volt a hiba?

Hibján Joci: De mi volt a hiba?

-

A Ford és a technika ördöge nem kíméli a Hibján Joci – Szollár Csabi duót idén sem, de a fiúk hisznek a versenyautóban, ezért nem adják fel az álmaikat – áll a csapat közleményében.

 

Megint megmakacsolta magát a Ford?

– Igen, sajnos ismét műszaki problémánk volt. Három kilométer után kénytelenek voltunk kiállni, de már a rajtban is éreztük, hogy valami most sem jó. Elektromos probléma, aminek még nem találtuk meg az okát, de dolgozunk rajta nagyon. Nyilván nagy reményekkel érkeztünk, derekasan készültünk, és motiváltnak találtuk magunkat Csabával együtt. A pályabejárás is jól sikerült, reméltük most minden klappolni fog, de mégsem így lett. 

 

Pedig még Orfűn is teszteltetek pont emiatt.

– Igen az orfűi futamra is ezért neveztünk, hiszen szerettük volna elkerülni az elkerülhetetlent. Salgón már etap üzemmódban rajtoltunk, rajtprogram nélkül, olyan két kilométer után elment a szervó, utána szépen fokozatosan a kihangosítás, majd megállt az autó. Elkezdett füstölni, ezért tűzoltókészülékkel nekiugrottunk, viszont még az áramtalanító is összeégett. Semmiféleképpen nem mentünk volna tovább, mert nem tudtuk, hogy mi hol éghetett össze a versenyautóban. Ilyenkor fennáll a veszély, hogy az egész kocsi kigyullad, ezt pedig nem kockáztattuk. 

 

Nincs túl sok sikeretek eddig az új autóval.

– Mondhatni semmi, de próbálunk még mindig pozitívan hozzáállni a helyzethez, és a sokadik kudarc után is talpon maradni. Kitartás van bennünk, nem adjuk fel, mert hiszünk az autóban annak ellenére, hogy jelenleg hiba feltárásra vár a Ford. Meg fogjuk találni az okát, egyébként én még a töréshez vezetem vissza, talán annak lehet a hozadéka, amit orvosolni kell azonnal, ahogy kiderül. Apró darabokra szedjük ismét, és nem nyugszunk, míg nem oldjuk ezt a feladatot. A kocsinak jónak kell lennie, mi bízunk ebben, ezért minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy időben elkészüljünk. 

 

Boldogkő Rallyn azért indultok ugye?

– Persze, ezért el is kezdtük szétszedni, hogy minél hamarabb megtaláljuk a hiba gyökerét és meg tudjuk oldani a következő futamig ezt a problémát. Aztán pedig, teszt…teszt…teszt. Mindenképpen szükségünk lesz rá, hogy a boldogkői futamon ne járjunk hasonlóan…sőt leginkább soha többet ne járjunk így, mert iszonyat rossz érzés újra és újra így hazajönni. 

 

Partnereink segítségét köszönjük!

 

Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Máté Zsolt


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss