Kurtos focipályára esett

Nem unatkoztak a szurkolók, hiszen a zempléni pályákon Kurtos Robi és Fridrik Gergő rendesen csapatta a Mitsubishit. A srácok ismét kihasználták, hogy nyomás nélkül autózhattak a Boldogkő Ralin.

 

Mentetek tökön-paszulyon keresztül?

– Igen, és egy kicsit le is estünk a meszesi focipályára, ott elhajlott a kormányösszekötőnk, de egyébként nem volt ez olyan extra dolog tőlünk – mondja Robi nevetve. Mentünk az úton széltében és hosszában is, annyira örültünk, hogy az új programozásnak köszönhetően ismét tökéletesen muzsikált a versenyautó. Oké, itt-ott megugrottak alattunk a lovak, de ott voltunk a célban. Az első gyorson megforogtunk a faluban, úgyhogy onnantól inkább lazábban jöttünk. Egészen a következő gyorsig, ahol a cél után beestünk a szalagkorláton, de egyben maradtunk. 

 

Kicsit úgy tűnt, mintha itiner nélkül mentetek volna.

– Nem, csak megtáltosodtunk…ha mi nem is, a Mitsubishi igen. Tavaly is tetszettek ezek a szakaszok, de most szerintem ebből az irányból sokkal jobb volt. Legalábbis nekem igen, mondanám, hogy jobban kézre és lábra esett, de azért most sem maradtak el a lassítós kalandok. A nézők szerintem sokszor jobban élvezték, mint mi belülről a necces helyzeteket, viszont hálásak vagyunk, hogy épségben és a szervizcsapat tehermentesítésével sikerült abszolválnunk a boldogkői futamot. A szerencse végig mellettünk állt, mert egy-két helyen úgy éreztem, mintha kihúzták volna alólunk a talajt. 

 

A nézőknek autóztatok?

– Kinek másnak, ha nincs ellenfél, akkor legalább élvezzük már a hétvégét a szurkolókkal együtt. Mi kihoztuk belőle a legtöbbet, és hát ugye megérte…mert ismét elsők lettünk a Production Cup-ban – viccelődik Robi. Nagyon úgy néz ki, hogy idén esélyesek vagyunk a dobogó legfelső fokára, egyedüli indulóként a csoportban. Azért abszolútban is voltak szuper részeredményeink a többi erős autóhoz képest. Érdekes, nehéz és kalandos verseny van mögöttünk, mégis jó szájízzel távoztunk.

 

Melyik dátum van bevésve a ti naptáratokba következő futamnak?

– Valószínű a Dunakanyar nekünk kimarad, és majd csak a Mecsekben találkozunk újra. Addig dolgozgatunk… és kijavítjuk a kalandozások nyomait, el fog telni hamar az idő, ettől nem félünk, unatkozni sosem szoktunk hálistennek.  

 

Partnereink segítségét köszönjük!

Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Peremicki István