back to top
2024. október 10. 02:35

KezdőlapORBJanovichék a rengeteg probléma után sem adják fel 

Janovichék a rengeteg probléma után sem adják fel 

-

Nem indult jól Janovich Roland és Csáthy Miklós számára az Eger Rally második napja, miután már a szombati második szakaszon szerelniük kellett az autót. A verseny élére ifj. Fogarasi Attila és Toloczkó Péter állt. 

Janovich Roland és Csáthy Miklós 2020-ban a Rally2 második helyét szerezte meg a Ladával, azonban a tavaly csupán három versenyen tudtak indulni, melyből csak Ózdon értek célba, míg Orfűn és a Vértes Rallyn kiállni kényszerültek. 

Az idei évre igyekeztek teljesen felkészíteni a Lada 2101-est, és az Orfű Rally kihagyása után Egerben kezdték meg a bajnoki szereplést. 

A téli román Covasna Rallyn indulva még sikeresen célba értek, azonban Egerben már a verseny harmadik szakaszán komoly problémába ütközött a fiatal páros, akik a szakasz előtt és a szakaszon is szerelni kényszerültek az autót. Janovichék végül célba értek, de 5 percnél is többet vesztettek a leggyorsabb időhöz képest, összesítésben pedig már további 1 perces büntetés miatt 6 és fél perces hátránnyal állnak. 

Sokan ez után már ki is állnának a versenyből, azonban a Rally3 korábbi bajnokai nem adják fel, és a Rallye Rádiónak nyilatkozva kijelentették, hogy a szervizben megjavítják az autót és folytatják a versenyt. 

Fogarasi
Fotó: Sári Péter #Rallyhearthu

Három szakasz után ifj. Fogarasi Attila és Toloczkó Péter állt a verseny élére, mögöttük Fekete Gyula és Szegedi Máté 4,6 másodperc, a tegnapi egyetlen szakaszt nyerő Zsebe Gábor és Mohácsi László pedig 8.2 másodperc hátránnyal áll. 

A Rally2 mezőnye még négy szakaszt teljesít ma.

A Rally2-es mezőny állása 3 szakaszt követően
1 #202 ifj. Fogarasi Attila /
Toloczkó Péter Honda Civic Type-R 13:07,7
 
2 #207 Fekete Gyula / Szegedi Máté Citroen C2 R2 Max +4,6 
3 #204 Zsebe Gábor / Mohácsi László Skoda Felicia +8,2 
4 #211 Geiger Máté / Hanyik Gergely Lada 2101 +9,4 
5 #237 Lakatos Tamás / Marics Krisztina Peugeot 208 R2 +14,4 
6 #206 Strider Zoltán / Apkó András Peugeot 208 R2 +15,9 (0:10) 
7 #215 Fábián Dániel / Petrovszki Dániel Lada 2105 +18,4 
8 #220 Péter Pál / Varga Kristóf Honda Civic Type-R +18,8 
9 #201 Spindler Jenő / Csizmadia Csaba Peugeot 208 R2 +22,4 
10 #216 Bencs Zoltán / Bencs Gábor Honda Civic Type-R +22,9

További eredmények

Friss