2024. április 20. 13:43

KezdőlapORBVelenczei első hellyel köszöntötte keresztapukáját 

Velenczei első hellyel köszöntötte keresztapukáját 

-

Velenczei Ádám vezet a Dunakanyar Rally első napja után, így sikerült “beszereznie” keresztapukájának az ajándékot. Továbbra is hárman esélyesek a győzelemre. 

Velenczei Ádám és Vánsza Zsolt megőrizte vezető helyét a Dunakanyar Rally szombati második körében is, így a skodás pilóta be tudta tartani ígéretét keresztapukájának, akinek a verseny elején a szombati első helyet ígérte ajándékként. 

Vincze Ferenc és Németh Gergely úgy követik csupán 2,3 másodperc hátránnyal Velenczeiéket, hogy a 2019-es magyar bajnok pilóta ma mind a négy szakaszon kisebb rosszulléttel küzdött. 

A harmadik helyen Turán Frigyes és Farnadi Ágnes áll, akik az első két szakasz után 2-szer kaptak 10 másodperces büntetést, azonban az első még a verseny harmadik szakasza előtt törölték. Friciék hátránya mindössze 9,5 másodperc, vagyis, ha nem késnek el, akkor vezetnék a Dunakanyar Rallyt. 

Az első három helyezett a holnapi szakaszokon komoly csatát vívhat a győzelemért. 

A negyedik helyért ugyancsak folytatódhat a szoros küzdelem, miután Német Gábor és Adorján Szabolcs csupán 4,5 másodperccel előzi meg Bodolai Lászlót és Deák Attilát, de a Trencsényi József-Verba Gábor kettőst is csak 9,7 másodperccel. 

Az ORC-ben az első szakasz után még Bertalan Márton és Mózes Máté vezetett, azonban a másodikon Foczkó Ákos és Madarász Szabolcs állt az élre, a további csata pedig elmaradt, miután Bertalanék műszaki hiba miatt kiállni kényszerültek a harmadik szakaszon. 

Foczkóék így az abszolút tizedik helyen állnak az első napot követően egy 10 másodperces büntetéssel együtt is, az ORC-ben pedig 12,5 másodperccel vezetnek. 

Vasárnap nyolc szakasz vár a mezőnyre. 

Dunakanyar Rally állása 4 szakasz után
1 #3 Velenczei Ádám / Vánsza Zsolt Skoda Fabia Rally2 evo 16:08,6

2 #1 Vincze Ferenc / Németh Gergely Skoda Fabia R5 +2,3
3 #7 Turán Frigyes / Farnadi Ágnes VW Polo GTI R5 +9,5 (0:10)
4 #5 Német Gábor / Adorján Szabolcs Skoda Fabia Rally2 Evo +24,9
5 #4 Bodolai László / Deák Attila Ford Fiesta R5 MkII +29,4
6 #8 Trencsényi József / Verba Gábor Skoda Fabia Rally2 evo +34,6
7 #13 Kovács Antal / Istovics Gergő Hyundai i20 N Rally2 +51,5
8 #6 Tóth Tibor / Szabó József Skoda Fabia Rally2 evo +1:00,9 (0:20)
9 #9 Ollé Sándor / Ollé Rebeka Skoda Fabia R5 +1:02,0 (0:10)
10 #30 Foczkó Ákos / Madarász Szabolcs Mitsubishi Lancer Evo X R4 (ORC) +1:09,2 (0:10)
11 #35 Fischer Dániel / Buna Zoltán Subaru Impreza GC8 (ORC) +1:21,7
12 #15 Papp Arnie / Bodogán Balázs Ford Fiesta Rally3 +1:26,5
13 #29 Galgóczi Norbert / Turai István Mitsubishi Lancer (ORC) +1:29,1
14 #31 Friedmann Zsolt / dr. Kovács Annamária Mitsubishi Lancer Evo IX (ORC) +1:31,0
15 #12 Vida Szabolcs / Hanyik Gergely Skoda Fabia R5 +1:31,5 (0:10)

További eredmények


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss