hétfő, június 27, 2022
KezdőlapORBHibján szalagot szakított

Hibján szalagot szakított

-

- Advertisement -

A Dunakanyar Rally minden téren feledhetetlen élményekkel gazdagította a Hibján József–Szollár Csaba párost, akik a Ford Fiesta Rally4-gyel szoros küzdelmet vívtak a Peugeot armada ellen. Időeredményeik alapján, akár az ORB 2wd és az RC4 negyedik helyén is végezhettek volna, azonban Hibján elkövetett két hibát, átszakított egy szalagot és nem írt fel egy lassítót, így összese 1 perc 10 másodperc büntetést szedett össze. 

“Majdnem a negyedik helyen végeztünk, de mégsem, mert kaptunk összesen 1 perc 10 másodperc büntetést – mesélte Hibján József. – Pedig annyira szoros volt végig a küzdelem, gyakran mentünk azonos időket a kategóriatársakkal. Nem fért bele a bakink, mert így sokkal hátrébb végeztünk, mint terveztük, de legalább tanultunk belőle.

- Hirdetés -

Mindkét esetben a terelőkkel gyűlt meg a bajom, az elsőt benéztem, Csabi diktálta, de olyan nagy tempóval érkeztem a gumis terelőhöz, hogy kénytelen voltam a két gumi közé beengedni a kocsit, ahol át is szakítottuk a szalagot.

A nagyobb bajt így próbáltam elkerülni. Aztán a második napon pedig az utolsó gyorson a cél előtti gumis terelőt valamiért nem írtuk fel, ilyen még talán sosem fordult elő velünk, most igen. Amatőr hiba, megérdemeltük itt is a büntetésünket, többet nem csinálunk ilyet az tuti. 

- Advertisement -

A pályák nagyon szuperek voltak. Szép helyen mehettünk, kulturált szervizpark, pörgős hétvége, kiváló gyorsasági szakaszokkal. Nem is tudnék választani, mert mindegyik gyors annyira klassz volt, viszont csodálkoztam, mert semmi nem ugrott be menet közben sem régről, valószínűleg annyira régen autóztunk rajta.

Ez viszont pont azt a pluszt adta, hogy teljesen ismeretlen pályán versenyezhettünk, melyek még gyorsak és technikásak is voltak egyben…tényleg fantasztikusan alakult ez a Dunakanyar Rali. Az időjárás sem okozott különösebb gondot, a büntetéseket leszámítva végre egy ‘kerek’ futamon vagyunk túl. 

-A Ford teljesen jól végezte a dolgát, egy kis benzinnyomás problémánk adódott, mikor letettük a kocsit Parc Fermébe, de másnap reggel a szervizben megoldották a fiúk pár perc alatt. Egyébként hibátlanul működött, most kezdünk összeszokni. Igaz egyedül voltunk a sok Peugeot között a Forddal, de ott tudtunk az első négyben autózni, a tervünk szerint. Igaz végül visszacsúsztunk a hetedik helyre a negyedikről, levontuk a konzekvenciát, jobban kell figyelni felíráskor és verseny közben is. Ennyi. 

De nem csüggedünk,  a mostani eredmény miatt, megyünk a Mecsek Rallyn is és toljuk tovább. A terv az, hogy előtte tudjunk tesztelni, ezt próbáljuk most már mindig beiktatni, hiszen nagyon sokat számít. Helyszínt, időpontot és részleteket nem tudok még, de ha összejön tréningezünk majd.” 

Szöveg: Tiba Anita

 

- Advertisement -

Friss