2024. április 18. 10:37

KezdőlapORBPSZA Motorsport: Eddig az év versenye a váci

PSZA Motorsport: Eddig az év versenye a váci

-

Tizenegy párossal vett részt a 2022-es Dunakanyar Rally-n a PSZA Motorsport csapata, ami az eddigi történelmük legnagyobb nevezői létszáma egy adott eseményen.

A megszokott létszámot az emelte meg nagyon, hogy a csapatban több váci székhelyű versenyző is indul, akik mind neveztek az első alkalommal megrendezésre került versenyre.

„A szerviz csapat a Papp Arnie, Berta Laci, Kulcsár Balázs és Seben Janó autói körül sürgött a legtöbbet. Janó az egyik hazai versenyző, aki alapvetően Rally2-ben megy. Sajnos nem volt egy sikeres hazai versenye, hiszen kétszer is megállt az autója, egyszer kuplung probléma miatt, egyszer pedig differenciálmű hiba miatt. Hasonlóan nem látta meg a célt a Szőnyi András és a Petróczy Péter sem, az előbbi balesetet szenvedett, az utóbbi műszaki hiba miatt kellett feladja a versenyt” – kezdte a beszámolót Szabó Árpád.

Hasonlóan nem járt szerencsével Helembai Zsolt sem, aki nem csak hazai versenyző, hanem az ő autója díszítette a verseny hivatalos rallytábláját. Csikarék a második napon egy kardántengely törés miatt estek ki. Szerencsére nem maradt Ladás páros nélkül a csapat, hiszen a pályán már régóta versenyző, ám csapatban új Kiscsatári Imre, újra gondolt Honda motoros Ladájával is a Dunakanyar Rallyet nézte ki, nyitóversenynek.

„A kiesett párosaink miatt természetesen szomorúak vagyunk, de van az éremnek szép oldala is, akik mosolyt csaltak az arcunkra. Papp Arnie most először ült a csapat Rally3-as autójában és az abszolút 12. helyen végzett. Nagyon jókat meccselt az élmezőny végéhez tartozó R5-ös párosokkal, a pont ugyanilyen Forddal versenyző Hoffer Zsoltival és a Rally4-es autóval száguldó Hangodi Bendegúzzal is. Az autó tökéletesen teljesített, pedig Arnie sokszor a túlságosan is Zsigulisan közlekedett vele. Ez egy újabb bizonyíték, hogy ez egy nagyon jó autó, ami várja, hogy egy bérlő is megmutassa, hogyan tud vele menni” – tette hozzá Árpi.

Berta Laciék a Peugeot Kupában folytatták a versenyzést. Egy szakasz kivételével mindenhonnan szép eredményeket hoztak, de sajnos a második szakaszon megpecsételődött a sorsuk, amikor egy kitérőben megforogtak és nem indult be az autójuk.

„Laci teljesítményét Hangodi Bendegúzhoz mérjük. Az első versenyen még távol voltak, a másodikon már közelítettek hozzá, most pedig volt szakasz, ahol jobb időt sikerült nála autózni. A hétvégéjüket sajnos beárnyékolja a megforgásuk, ami több mint egy percükbe került és nem is tudták ledolgozni. Természetesen a negyedik hely annyira nem jó, de a szakasz eredmények azt mutatják, van keresni valójuk a Peugeot Kupában. Szintén az RC4-es kategóriát erősítette Kulcsár Balázs, aki a csapat Citroenjével állt rajthoz, idén először indul versenyen. Hibamentes versenyt tudhatnak a hátuk mögött és rendkívül elégedettek voltak a futam végén. Ezekkel a régi R2-es autókkal a turbós érában már nem lehet kiemelkedő eredményt elérni, ennek ellenére nem kaptak olyan sokat. Pozitívnak értékelem a hétvégét, nagyon tetszett a Dunakanyar Rally, mind szervezés, mind a környezet szempontjából és örülünk, hogy a kis hazai bajnokságban ilyen versenyeket is lehet rendezni. Azt gondolom ez a verseny vetekedni fog az év versenye címért. Köszönöm a csapatnak a sok áldozatos munkát, nélkülük nem zártunk volna ilyen jó hétvégét” – zárta a beszélgetést Szabó Árpád.

A PSZA Motorsport csapata két hét múlva a lábatlani Rally3-as futamon vesz majd részt, rá pedig egy hétre a Mecsekbe látogatnak.

Köszönet a csapat támogatóinak!

Sári Péter #Rallyhearthu


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss