péntek, július 1, 2022
KezdőlapORBNovák egy szakaszig jutott

Novák egy szakaszig jutott

-

- Advertisement -

Nem pont ilyen nosztalgiázásra vágyott Novák Balázs és Fodor Gábor a Dunakanyar Rallyn, ugyanis egy rajt erejéig tartott a verseny számukra.

Hamar vége lett a nosztalgia futamnak.

- Hirdetés -

– Úgyis mondhatnám, hogy még el sem kezdődött… és azzal a lendülettel be is fejeződött számunkra a verseny, még az első gyors rajtjában. Valami átok lehet rajtunk, mert a szokásos féltengely törést most is elszenvedtük, mintha kötelező lenne. Úgy, hogy mindenből újat és a legjobbat kapta a kocsi, szóval nem értem mit tudnék még tenni. Lehet anyaghibás volt a csukló. A múltkor a féltengely szárak törtek el, és abból csináltattam kovácsoltat, ami nagyon jó lett, csak a csuklók azok még mindig gyáriak, ami úgy látszik nem bír túl sokat. Pedig vadonatúj külső-belső került be…mégsem jutottunk messzire vele. 

Túl sok kilométert nem gyűjtöttetek sajnos.

- Advertisement -

– Pont semennyit. Egy darab rajtot bírtam menni, ami azt jelenti, hogy a rajtban megálltunk, mint a szög. Most egy kicsit sok ez nekem, úgy „en bloc” elegem van mindenből IS. Annyiszor jártunk már így, előfordult, hogy nagyobb szerencsénk volt, mint mondjuk Pistiéknek, hogy szerviz jött és meg tudták csinálni. Nekem négy gyorsot kellett volna végig szenvedni, és akkor az már szuperrali…úgyhogy én ezt a hétvégét elengedtem. Megmaradt a gumi, a benzin, meg minden…majd megyek valahol máshol, ha így alakult.

Hol lesz az a máshol, melyik versenyen láthatunk újult erővel?

– Azt sem tudom, hol…azt sem, hogy mikor, amikor visszajön az életkedvem a versenyzéshez. Most itt a jó idő, családdal leszek, ballag a lányom, nyaralunk…pihenünk, kicsit megnyugszok, aztán majd jövök, mikor úgy látom eljött az idő. Még az is lehet, hogy a veszprémi futamon már lesz kedvem indulni…meglátjuk. Nem így terveztem-terveztük a hétvégét, sok minden összejött, erről Molnár Pisti barátom mesél majd a beszámolójában, nehéz napok vannak mögöttünk, szomorúak és nyugtalanok vagyunk a pályabejáráson történtek miatt azóta is. Teljes szívből jobbulást és felépülést kívánunk Ricsinek, a családnak pedig erőt és kitartást. 

Reklámpartnereik segítségét köszöni a csapat!

 

Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Sári Péter #Rallyhearthu

- Advertisement -

Friss