2024. április 20. 14:49

KezdőlapORBKlausz Kristóf: Túlfeszítettük magunkat

Klausz Kristóf: Túlfeszítettük magunkat

-

Az elmúlt két versenyen nagy nyomást helyezett magára Klausz Kristóf és Csányi Botond, akik a Mecsek Rallyn új célt tűztek ki maguk elé: egyszerűen jóízűt akarnak autózni és minden nyomástól megszabadulni. Annál is inkább, mert Kristóf a pécsi futam utáni héten államvizsgázik a győri Széchényi István Egyetemen, és egy jól sikerült verseny akár az egész szezonjukat is sínre teheti. 

Jó hír, hogy elkészült a Boldogkő Rallyn összetört autójuk. A Skoda Fabia Rally2 evo szebb állapotban van, mint valaha. Sőt, a hétvégén nem csak az Országos Rallybajnokságban, de a Mitropa Kupában is gyűjthetnek pontot, amivel akár vissza is vehetik a vezetést a bajnokságban. 

„Elég kemény heteken vagyunk túl – mondta Klausz Kristóf. – Az autó újjáépítése is sok energiát vett el, közben leadtam a szakdolgozatomat, és az államvizsgára is kellett készülnöm, de talán a legnagyobb terhet mi raktuk saját magunkra. 

Klausz Kristóf
Fotó: MGR Images // Klausz Kristóf

A tavalyi szezonunk vége nagyon jól sikerült. Azt gondoltuk, hogy közelebb kerültünk egy magyar bajnoki futamgyőzelemhez, mint valaha voltunk, és ha még egy picit hozzá tudunk tenni, akkor akár meg is lehet az első hely. Azonban most úgy érezzük (Csányi) Botival, hogy ennek az eléréséhez túl nagy nyomást helyeztünk magunkra. 

A Boldogkő Rallyn az esésünkre azt mondom, hogy benne van a pakliban, addig egész jó időket autóztunk, és még a kiesés ellenére is minden jól működött. A Dunakanyar Rallyn nagy lendülettel tértünk vissza, nagyon akartunk bizonyítani, de már az első féktávon hibáztam, és utána bármit is csináltunk, semmi sem jött be. Ez a verseny volt pályafutásom egyik mélypontja. 

Klausz Kristóf
Fotó: MGR IMAGES // Klausz Kristóf

A Mecsek Rallyt nagyon szeretjük, ismerjük is a pályákat, de most nem akarjuk elkövetni azt a hibát, hogy nagy terhet rakunk magunkra. Nem számoljuk sem a másodperceket, sem a pontokat. Szeretnénk egy kicsit levegőt venni, elengedni minden nyomást és pusztán a versenyzés élvezetéért menni. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor az eredmények is jönnek. Az sem baj, ha egy versenyt be kell áldoznunk, ha utána olyan formában leszünk, mint amilyben tavaly év végén voltunk.“

Jó hír, hogy elkészült a csapat Skoda Fabia Rally2 evója, amelyet még a Boldogkő Rallyn törtek össze egy árokba esés során, így a Mecsek Rallyn már újra saját autóval indulhatnak. 

Fotó: MGR Images // Klausz Kristóf

„Kicsit sokáig tartott a karosszéria munka, de megérte, nagyon szép lett az autó. A fényezéssel kellett egy kicsit sietnünk, az nem lett olyan tökéletes, de az év végén úgyis kap egy teljes fényezést. A lényeg a karosszéria volt, ami most olyan, mintha új lenne. Az biztos, hogy az autón nem fog múlni semmi.“

A Klausz–Csányi kettős idén több bajnokságban is érdekelt. Az Országos Rallybajnokságban két kiesés után 20 ponttal a 10. helyen állnak. Az osztrák bajnokság eddigi négy futamából kétszer álltak rajthoz, és 36 ponttal az ötödik helyen állnak, mindössze 12 pontra az első helyezettől. 

A Mitropa Kupában szintén négy futamot rendeztek eddig, ebből kettőn indultak, 134 pontot gyűjtöttek, amivel Kristóf a sofőrök bajnokságában a negyedik, Botond a navigátorokéban a második. Az első helyhez képest mindössze 29 pont a lemaradásuk, amit akár a Mecsek Rallyn is behozhatnak, amely a Mitropa Kupa magyarországi futama. 

Fotó: Makai Gergely / MGR Images // Klausz Kristóf

„Alapvetően a magyar és az osztrák bajnokságot céloztuk meg idén, de aztán másképp alakultak a dolgok. Az osztrák bajnokságban nagyon jó esélyünk lenne a második helyre, de megmondom őszintén, a két magyarországi nullázás után sokkal inkább itthon szeretnék bizonyítani. A bajnokság már elúszott, de egy jó eredménnyel még adósok vagyunk. 

A Mitropa Kupa nem hangzik rosszul. Nem csak a bajnoki cím motiválna, de jó versenyek következnek, ahol külföldön, erős helyi mezőnyben lehetne versenyezni. Mindig akkor fejlődtünk a legtöbbet, amikor ilyen versenyeken mentünk. 

De egyelőre nem ígérek semmit. A Mecsek Rallyn szeretnénk egy nagyon jót autózni, utána pár napot még az államvizsgámmal foglalkozom, hiszen az is fontos dolog lesz az életemben, aztán kitaláljuk a folytatást.

Remélem, a Mecsek Rallyn a szurkolóknak sem fogunk csalódást okozni.“

Országos Rallybajnokság állása három futam után 

1. Vincze Ferenc–Németh Gergely 89,8
2. Velenczei Ádám–Vánsza Zsolt 86,8
3. Mads Ostberg–Patrik Barth 74,8
4. Bodolai László–Deák Attila 54
5. Németh Gábor–Szabó István 52,8

10. Klausz Kristóf–Csányi Botond 20

Mitropa Kupa állása négy futam után, sofőrök

1. Hermann Gassner (D) 163
2. Stefan Göttig (D) 161
3. Rene Noller (D) 139
4. Klausz Kristóf (H) 134
5. Von Thurn Und Taxis (D) 121
6. Fekete László (H) 119

Mitropa Kupa állása négy futam után, navigátorok

1. Karin Thannhauser (D) 184
2. Csányi Botond (H) 134
3. Begala Tamás (H) 126
4. Balázs Zsolt (H) 110
5. Hanna Ostlender (D) 110
6. Stefanie Fritzensmeier (D) 109

Osztrák Rallybajnokság állása négy futam után, sofőrök

1. Simon Wagner (A) 112
2. Günther Knobloch (A) 48
3. Kris Rosenberger (A) 42
4. Hermann Neubauer (A) 40
5. Klausz Kristóf (H) 36
6. Julian Wagner (A) 35

Osztrák Rallybajnokság állása négy futam után, navigátorok

1. Gerald Winter (A) 84
2. Jürgen Noise (A) 48
3. Siegfried Black (A) 42
4. Ursula Mayrhofer (A) 40
5. Csányi Botond (H) 36
6. Hanna East Lender (GB) 35


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss