2024. április 20. 18:31

KezdőlapORBDuplázhat-e Velenczei Ádám?

Duplázhat-e Velenczei Ádám?

-

Az előző futamot, a Dunakanyar Rallyt megnyerő Velenczei Ádám–Vánsza Zsolt duó szeretne lendületben maradni az 55. Mecsek Rallyn is. A pályákat ismerik, szeretik, a beállítások megvannak és a verseny előtti napokban még a rajongótábor is bővülni fog, hiszen érkezik Ádámék kislánya, Alíz!

„A Dunakanyar Rallyn elért első helyezés adott egy új lendületet. Jó érzésekkel várjuk ezt a futamot! – nyilatkozta az 55. Mecsek Rallyt megelőző sajtótájékoztató után Velenczei Ádám. – Szeretem a pécsi pályákat, szinte minden irányból mentünk már rajtuk. Egy új szakasz lesz csak, ebben az irányban még nem volt a trefortpusztai gyorsasági.

Próbálunk erre is minél jobban felkészülni, a többi szakaszról már átnéztem a régi belső felvételeket. A beállítások terén is jól állunk, nagyon jó alapunk van ide, szerintem csak kicsit kell rajta majd finomítanunk.”

Ebben a szezonban eddig két harmadik helyezés és egy győzelem a mérlege a Topp-Cars Rally Team Skoda Fabia Rally2 Evo versenyautójával induló párosnak.

„Nem lesz könnyű a dolgunk most Pécsett sem, hiszen visszatér a mezőnybe a világbajnok, tavaly nyert itt, ismeri a pályákat, de próbáljuk majd őt is megszorongatni. És persze nem szabad elfeledkezni a magyar mezőny elejéről sem, van négy-öt páros, akik mindig tudnak jó tempót autózni. Nagy meccset várok, szoros küzdelmeket. Okosan kell majd menni, van olyan szakasz, ahol könnyen defektet lehet kapni. Megpróbálunk majd erre is odafigyelni.”

Péntek délután indul a verseny, a második kör már valószínűleg az éjszakába fut bele.

„Nem tartozik a kedvenceim közé az esti versenyzés, de megpróbáljuk kihozni magunkból a maximumot. Szerencsére a Skodának nagyon jó a LED-es lámpasora, azzal nem hiszem, hogy gondunk lesz. Az első nap végén már körvonalazódni fog, hogy ki tud ott lenni a dobogó közelében… A sötét szakaszokon várom a legnagyobb különbségeket a verseny alatt.”

Nem csak a Mecsek Rally az egyetlen esemény a héten, ami izgalomba hozza a Velenczei családot

„Sűrű a programunk! Szerdán elkezdődik a pécsi pályabejárás. Aztán este nekem vissza kell mennem Győrbe, mert otthon is kezdődik az utolsó szakasz, a mi Power Stage-ünk… – mondja mosolyogva Ádám. – Csütörtök reggel a szülőszobán van jelenésünk, hogy a kislányunk megszületésével megkoronázzuk az elmúlt kilenc hónapot és egy újabb rajongóval bővüljön a család.

Szerencsére minden rendben volt végig, így most egy tervezett szülésre vagyunk beírva. Nagyon várjuk már Alízt, bízom benne, hogy minden rendben lesz és már lányos apukaként térhetek vissza pénteken a versenyre és szombaton a céldobogóról integethetünk majd!”

Az 55.Mecsek Rallyn még biztosan nem fog részt venni a helyszínen a kis jövevény, de a csapat bízik benne, hogy csak jókat mesélhetnek majd neki az első futamról, ahol Velenczei Ádám friss apaként versenyezhetett!

Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros sajtófelelőse


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss