2024. március 28. 20:22

KezdőlapORBKét párost is kizártak Kazincbarcikán 

Két párost is kizártak Kazincbarcikán 

-

Az utolsó szakaszt követően változott Kazincbarcikán a végeredmény, a Rally3-ban kizártak két versenyzőpárost is technikai szabálytalanság miatt. 

A Rally3-as Kazincbarcika Rally első helyét Zákányi János és Vidécz Zsolt szerezte meg, azonban a második helyről technikai szabálytalanság miatt ki lett zárva Békési Richárd és Tóth Gergely, valamint a 11. helyen záró Spéder Bence és Koroknai Dániel is. 

Így Kazincbarcikán a második helyet a bajnoki címvédő Bíró Gergely és Bíró Balázs szerezte meg, míg a harmadik helyen TEJCSI és Fodor Csaba zárt. 

A kizárásról szóló dokumentumban nem szerepel az ok, de meg nem erősített információk szerint mindkét BMW-s párosnál a motor hengerűrtartama volt nagyobb a megengedettnél, valamint a kizárás mellett egy-egy versenyre szóló eltiltást is kaptak a párosok. Ennek valódisága talán a jövőben beigazolódik. 

A versenyt nyerő Zákányi János és Vidécz Zsolt a prológon megsértette a használható gumikról szóló szabályzatot, mivel téli mintázatú és jelzésű gumival vett részt rajta, amiért 1 perc büntetést róttak ki a felügyelők. A döntés azonban csak a prológ eredményébe számított bele, mert az nem számít az éles verseny során.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss