hétfő, augusztus 8, 2022
KezdőlapORBVincze Ferenc olyat csinált, amiben már maga sem hitt

Vincze Ferenc olyat csinált, amiben már maga sem hitt

-

- Hirdetés -

Vincze Ferenc és Németh Gergely számára nem jól indult a Székesfehérvár-Veszprém Rally, hiszen több defekt is hátráltatta, ami miatt már a jó eredményben való hitét is elvesztette. 

A 2019-es bajnok Vincze Ferenc és navigátora, Németh Gergely számára katasztrofálisan alakult a murvás verseny első napja, mely során két defektet is szerzett és a napot 52 másodperc hátránnyal az ORB értékelés hetedik helyén zárta. 

- Hirdetés -

Ekkor már a Korda Racing versenyzője sem nagyon hitte, hogy idén ötödször is a második helyen fog zárni, ami miatt ugyan elveszti bajnoki első helyét, de csak 1 ponttal Mads Ostberggel szemben. 

Fotó: Korda Racing

„Ha valaki azt mondja nekem az év elején, hogy idén öt futamból ötször leszek második, köztük az általam nem igen kedvelt murván is, azonnal aláírtam volna – mondta Vincze Ferenc a Korda Racing sajtóanyagában. – Főleg úgy, ahogy az elmúlt hétvégén odaértünk a dobogóra. Amikor a harmadik szakaszon is defektet kaptunk, azt hittem, itt a vége. Aztán egyszercsak elkezdett működni minden, de a napot olyan hátul zártam majd egy perces hátrányban, hogy esélyt sem láttam arra, hogy egyáltalán pontot szerzek majd. Ilyen hátulról még sosem sikerült felzárkóznom az elejére, rengeteg pontot sikerült megmentenem. Az utolsó szakaszon Ollé Sasa balesete miatt még le is kellett lassítanom, ám ennek ellenére sikerült megnyernem a power stage-t. Egy pont a hátrányom, azaz igencsak éles lesz a bajnoki csata, amit nem titkolva nagyon szeretnék megnyerni.” 

Fotó: Korda Racing
- Hirdetés -

A második helyet végül a verseny utolsó, Power Stage szakaszán tudta megszerezni Vincze Ferenc, ahol megelőzte Velenczei Ádámot és Vánsza Zsoltot és fellépett Mads Ostberg és Patrik Barth mögé. 

- Hirdetés -

Friss