2024. március 29. 16:07

KezdőlapERCCsomós Mixi: Spanyolország helyett Ózd 

Csomós Mixi: Spanyolország helyett Ózd 

-

Csomós Mixi és Nagy Attila rajthoz áll az Ózd Rallyn, ahol a Spanyol Rally helyett indulnának, ha elkészül a Skoda Fabia R5 a cseh Barum Rallyn történt baleset után. 

Csomós Miklós és Nagy Attila autóját a cseh Barum Rallyn történt baleset után komolyan át kell építeni, amiben nehézséget okoz, hogy a csapat lassan kapja csak meg a kellő alkatrészeket a Skoda Motorsporttól. 

A HUMDA Academy versenyzője azonban bízik benne, hogy hamarosan elkészül az autó és akkor elindulnak az Ózd Rallyn, mivel az ERC szezonzáróján, a Spanyol Rallyn nem tudnak rajthoz állni. 

“Mint azt valószínűleg már láthattátok, ott vagyunk az Ózd Rally nevezési listáján!” – írta közösségi oldalán a csapat. „Ebből mindannyiótok számára egyértelművé válhatott az is, hogy előzetes terveinkkel ellentétben nem tudunk elindulni a katalán közös ERC-WRC futamon. Persze utóbbit nagyon sajnáljuk, azért annak még inkább örülünk, ha előttetek, itthon is tudunk menni. Bár ezért is sokat kell dolgoznunk és minden tőlünk telhetőt megteszünk, de egyelőre még nem 100%, nagyban függ attól, hogy áll majd a versenyautónk (pár alkatrészt még mindig várunk a Skoda Motorsporttól…) 

Csomós Mixiék számára így befejeződött az idei Eb szezon, ahol a kontinensbajnokság értékelésén kívül szerepeltek a 2023-as ERC szezonra készülve.  

A páros idén hat ERC futamon állt rajthoz, a Fafe Rallyn a 10. helyezéssel kezdtek, amit a Kanári-szigetek Rallyn és a lett Liepaja Rallyn egy-egy 11., a Róma Rallyn pedig 9. hely követett, míg Lengyelországban és a Barum Rallyn balesetet szenvedtek.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss