2024. április 20. 05:34

KezdőlapORBKovács Dominik győzelemért harcolna 2023-ban

Kovács Dominik győzelemért harcolna 2023-ban

-

Kovács Dominik és édesapja, Kovács Zoltán tavaly sokat tudott fejlődni a Rally3-ban, így idén már a kategória győzelemért harcolna. 

“Még javában tart nálunk a felkészülés az idei szezonra – mondta Kovács Dominik a RallyCafe.hu oldalnak. – Próbáljuk a tavaly előjött műszaki hibákat orvosolni. Ezek elsősorban a féltengelyeket, illetve a futóművet érintik.” 

Az opeles pilóta örül az új versenyeknek, melyeken kevésbé érezhető a tapasztalat hiány, de… 

“Vegyes érzéseim vannak a naptárral kapcsolatban. Tetszik, hogy vannak új versenyek, amiken talán a többiek sem mentek. Mivel tavaly kezdtem a rallyt nekem minden pálya új volt, míg mások már elég jól ismerték őket. Ami aggaszt, hogy három verseny is együtt van az ORB1-gyel, ami a navigátor szempontból nem túl előnyös számunkra, illetve elég sok bajnokság van kiírva a versenyekre, nem szeretnénk, ha sok lenne emiatt az etapunk. Idén is édesapám, Kovács Zoltán lesz a navigátorom, de ORB1-ben is navigál Perge Györgynek, ezért majd közösen kitalálunk valamit az együtt rendezett versenyeknél. Én idén is az ORB3-ban indulok a tavaly is használt Opel Astrával és egy teljes szezont szeretnénk teljesíteni.” 

Tavaly sokat fejlődött az autó és Dominik tempója is, ezért bízik benne, hogy idén már győzelemért szállhat harcba. 

“Mindenképp dobogós helyen szeretnénk célba érni a versenyeken, de leginkább a győzelmekért szeretnénk küzdeni. Az autón tavaly egész évben tudtunk fejleszteni és mindig egyre közelebb kerültünk az élmezőnyhöz. Év végén elkészült a váltónk is, ami a széria után teljesen megváltoztatta az autó lendületét. Még rengeteg munka vár ránk az autóval, de most már úgy érzem oda lehet vele érni az elejébe és természetesen nekem is van még hova fejlődni.” 

Fotó: Sári Péter

Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss