2024. április 21. 10:13

KezdőlapORBMNASZ-elnök: gyökeres változásokra van szükség a hazai rallyversenyek rendezésében

MNASZ-elnök: gyökeres változásokra van szükség a hazai rallyversenyek rendezésében

-

Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke a Hír TV Radar című műsorában beszélt az Esztergom-Nyerges Rallyn történt, négy halálos áldozattal járó tragédiáról, és elárulta, hogy az azonnali belső vizsgálat mellett az MNASZ több fontos intézkedést is tett.

„Azonnal belső vizsgálatot rendeltem el, miközben fontos tudni, hogy a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség, mint országos sportági szakszövetség a verseny rendezésében nem érintett. A mi feladatunk az, hogy ellenőrizzük, hogy egy versenyt biztonságosan le lehet-e bonyolítani” – mondta Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke a Hír TV-nek a vasárnapi baleset kapcsán.

Mint ismert, az Esztergom-Nyerges Rally Lábatlan-Bajna szakaszán, a 1126-os számú út 6-os kilométerszelvényében egy Rally2-es Skoda Fabia letért a kijelölt útszakaszról, majd az amellett állók közé csapódott. A balesetben három férfi és egy nő a helyszínen életét vesztette, ketten életveszélyes, öten súlyos, egy fő pedig könnyű sérüléseket szenvedett. A halálos áldozatok között gyermek nincs.

Rendőrség: Nézők elől elzárt területen történt a vasárnapi halálos rallybaleset

A Hír TV műsorában elhangzott, hogy az azonnali vizsgálat alapján a rendezvény biztonsági tervei rendben voltak, ám azt Szujó Zoltán is elmondta, hogy a nézők tiltott helyen tartózkodtak. „Amit a rendőrség is megerősített, hogy sajnos a tragédia nézők elől elzárt területen történt. Táblával és szalaggal jelölték a rendezők azt a területet, ahova nem szabad szurkolóknak állni. Többszöri figyelmeztetés ellenére a szurkolók sajnos visszamentek erre a területre” – fedte fel az az MNASZ elnöke, aki radikális változásokat sürget.

„Ami most már biztos, hogy nem tűr halasztást, hogy alapjaiban kell újragondolnunk a magyarországi raliversenyek megrendezését és lebonyolítását. Valamivel több, mint egy éve vezethetem a Nemzeti Autósport Szövetséget elnökként, folyamatosan egyeztetek azóta az érintett hatóságokkal, minisztériumokkal, akár az Országos Rendőr-főkapitánysággal. Ezeket az egyeztetéseket fel kell gyorsítani” – jelentette ki Szujó, majd elmondta, hogy milyen intézkedéseket hoztak.

„A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség azonnali hatállyal vizsgálóbizottságot hoz létre, hogy megértsük, hogy mi történt, és mi történhetett volna másként ebben a tragédiában. Javaslatokkal, konkrét megoldási javaslatokkal fogunk megérkezni az összes érintett szervhez és hatósághoz, hogy ilyen tragédia többé ne történhessen meg Magyarországon.”

Az MNASZ a vizsgálat eredményeinek megszületése után ad bővebb tájékoztatást.

Kiskorú veszélyeztetése is felmerül

Noha nem lehet még megállapítani, hogy ki a felelős, a Hír TV megkérdezte az esettel kapcsolatban Borbély Zoltán közlekedési jogászt is, aki elmondta, jelen állás szerint mi várható. „Első látásra ez halált okozó foglalkozás közben elkövetett veszélyeztetés, és azt kell megnézni, hogy a foglalkozási szabályszegések tekintetében terhel-e bárkit is felelősség azért, hogy a nézők közé csúszott ez az autó” – mondta az ügyvéd, majd megjegyezte, hogy mivel kiskorúak is sérültek, ilyen esetben a szülői felelősség is felmerül.

„Ha a kiskorú gyermeket forgalomtól elzárt, vagy a nézők által nem látogatható területre viszik, akkor bizony a szülők felelőssége is felvethető. Ez lehet akár kiskorú veszélyeztetése, de akár a gondatlan emberölésig is terjedhet.”


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss