back to top
2024. augusztus 24. 10:11

KezdőlapORBSzorosabb lett az eddig is rendkívül izgalmas ORB3-as bajnokság a Székesfehérvár Rally...

Szorosabb lett az eddig is rendkívül izgalmas ORB3-as bajnokság a Székesfehérvár Rally után

-

Gyakorlatilag még bármi előfordulhat az ORB3-as bajnokságban, miután a Székesfehérvár Rally után szorosabbá vált a pontverseny. 

Az ORB3-as bajnokságra eddigi is elmondható volt, hogy ha valaki jobb napot fog ki akár nyerni is képes a kiegyensúlyozott mezőnyben. 

Ezt mutatja az is, hogy az eddigi három verseny során hárman is nyerni tudtak. 

A Székesfehérvár Rallyn miután a bajnoki éllovas Kovács Dominik – Kovács Zoltán nem tudott célba érni még szorosabbá vált a pontversenye, hiszen a kilencedik helyen célba érő Bíró Gergő és Bíró Balázs 6 pontra csökkentette hátrányát, míg Bajusz Krisztián és Imre Bence a negyedik helyen célba érve 13 pont hátránnyal áll, ugyanakkor Kosztolányi László és Horváth Szimonetta is csak 19 pont hátránnyal áll. 

Fenyvesiék nyerték az ORB3 székesfehérvári versenyét

Az eddigi futamgyőztesek közül Bévárdi Péter és Kanász Cintia 24, Fenyvesi Péter és Szabó Beu Beatrix pedig 26 ponttal követi a Mecseken nyerő Kovács Dominikot. 

Ezáltal még bármi előfordulhat ebben a bajnokságban.

Friss