KezdőlapORBKalandok a Zemplén Rally szemerei szakaszán

Kalandok a Zemplén Rally szemerei szakaszán

-

Több versenyző is büntetést kapott, mások pedig becsúsztak a Zemplén Rally második, szemerei szakaszán, melyen Velenczei Ádámék növelni tudták előnyüket. 

A Zemplén Rally második szakaszán, Szemerén ismét Velenczei Ádám és Bán Viktor volt a leggyorsabb, akik 1.2 másodperccel előzték meg Csomós Mixit és Nagy Attilát, míg a harmadik idővel Hadik András és Juhász István ért be 2.5 másodperces hátránnyal. 

Csomóséknak volt egy kisebb megcsúszásuk a szakaszon, ami jól látszik élő belső felvételükön is, 

míg Hadikék a Bútor Róbert – Tagai Róbert, az Anton Titov – Alexander Spirov párosokhoz hasonlóan időbüntetést kaptak lassítóérintésért. 

Összetettben Velenczei 2.2 másodpercre növelte előnyét Csomós előtt, míg Német Gábor és Németh Gergely egy kisebb becsúszás után 11.4 másodperces hátrányba kerültek. 

Az első szakaszhoz hasonlóan a másodikon is kicsúszott Perge György és Gerebitz Márk, így hátrányuk már 6 percnél is több. 

Velenczei kezdett legjobb formában a Zemplén Rallyn, dráma az ORC-ben

Zemplén Rally 2024, állás SS2 után 
1 #22 Velenczei Ádám – Bán Viktor Skoda Fabia Rally2 evo 9:06.1
2 #93 Csomós Miklós – Nagy Attila Skoda Fabia Rally2 evo +2.2
3 #4 Német Gábor – Németh Gergely Skoda Fabia RS Rally2 +11.4
4 #9 Hadik András – Juhász István Ford Fiesta Rally2 +14.9 (0:10)
5 #5 Klausz Kristóf – Papp Tamás Skoda Fabia Rally2 evo +15.9
6 #6 Trencsényi József – Verba Gábor Skoda Fabia Rally2 evo +19.4
7 #10 Bodolai László – Deák Attila Ford Fiesta Rally2 +24.8
8 #12 Bútor Róbert – Tagai Róbert Citroen C3 WRC (ORC) +25.1 (0:10)
9 #8 Ollé Sándor – Ollé Rebeka Skoda Fabia R5 +25.7
10 #15 Trencsényi Vince – Adorján Szabolcs Skoda Fabia R5 +27.3

Időterv (ORB)
Október 26., szombat
07:48 SS1 Mád 1 9.01 km Velenczei 4:56.4 / 1. VELENCZEI, 2. Csomós, 3. Német
09:01 SS2 Szemere 1 7.75 km Velenczei 4:09.7 / 1. VELENCZEI, 2. Csomós, 3. Német
09:44 SS3 Fóny 1 10.86 km
10:32 SS4 Erdőbénye 1 10.58 km
12:30 SS5 Mád 2 9.01 km
13:43 SS6 Szemere 2 7.75 km
14:26 SS7 Fóny 2 10.86 km
15:14 SS8 Erdőbénye 2 10.58 km
16:02 SS9 Mád 3 9.01 km

Október 27., vasárnap
06:48 SS10 Aranyosi-völgy 1 10.3 km
07:36 SS11 Óhuta 1 10.76 km
08:29 SS12 Hernádvécse 1 8.31 km
09:42 SS14 Mezőzombor 1 9.08 km
11:40 SS15 Aranyosi-völgy 2 10.3 km
12:28 SS16 Óhuta 2 10.76 km
13:21 SS17 Hernádvécse 2 8.31 km
14:34 SS18 Mezőzombor 2 9.08 km

Élő eredmények
Rallye Rádió

Friss