back to top
2024. október 15. 17:23

KezdőlapRXKárai nyerte a szezonnyitót a RabócsiRingen

Kárai nyerte a szezonnyitót a RabócsiRingen

-

Az utolsó előfutamokkal, az elődöntőkkel és a döntőkkel zárult Húsvét vasárnapján a Matador Nemzetközi Rallycross Fesztivál.

A Supercars vasárnap reggeli harmadik előfutamában ifj. Kiss László az éjszaka megjavított Peugeot-val magabiztos győzelemmel kezdett Vass Zoltán és Antal István előtt. A másik futamban Kárai Tamás nyert Koncseg Zoltán és Benyó Máté előtt, és a futam is jóval gyorsabb volt, így ifj. Kiss győzelme csak negyedik helyet ért az összesítésben.

A negyedik kvalifikációs futamot Kárai nyerte 2:38.673-as idővel. Nála két másodperccel volt lassabb a Ford Fiestával induló lengyel Staniszewski, a harmadik pedig Benyó lett.

Az első elődöntőben Koncseg megelőzte Kárait, Vass Zoltán lett a harmadik. Ifj. Kiss és Vass Csaba nem jutott döntőbe. A másik ágon külföldi siker született, Staniszewski nyert, Ales Fucik és Antal Csaba előtt. Luigi és Benyó Máté kiestek.

A döntőben Koncseg rajtolt az élről az Audi S1-gyel Staniszewski azonban megelőzte őt. Fucik és Antal az első körben jokerre mentek, majd a másodikban Kárai is így döntött. Vass Zoltán a harmadik körben jokerezett. Kárai Tamás ekkor meg is előzte, aztán repesztette egy 37.6-os kört és ezzel a jokerező lengyelt és Koncseget is magam mögé utasította. Hogy bebizonyítsa, nem érdemtelenül első, egy 37.0-ás körrel fokozta a tempót, és több mint négy másodperces előnnyel nyert. Staniszewski lett a második, Koncseg a harmadik.

Rabócsiring Rallycross Húsvét
fotó: Borsós László

A Super-1600-ban megszülettek a szombati döntések, Laczkó Lehel 5 másodperces büntetést, Körmöczi Balázs pedig megrovást kapott a második előfutamban történtek miatt. A vasárnapot ezek után Körmöczi Balázs kezdte a legjobb magyarként az összesített harmadik helyen.
A harmadik előfutamban sem ment minden simán, itt is vizsgálat miatt késett azeredmény. Hamar döntöttek a bírák, Körmöczi kihagyta a jokert, ezért járt a 30 másodperc büntetés. A negyedik futamban az osztrák Dominik Senegacnik nyert Volkswagen Polóval, Laczkó lett a második, Körmöczi a harmadik.

A Super1600-ban nem rendeztek elődöntőt, mert Kovács Sámuel nem tudott rajthoz állni, így Répási lett a hetedik. A döntőben Laczkó maradt az élen, de Susta egy korai joker után pokoli gyors volt, és feljött a második helyre. Laczkónak nem sikerült az élen maradni, sőt a harmadik sorból rajtoló lengyel Litwinowicz is megelőzte, így legjobb magyarként harmadik lett.

Rabócsiring Rallycross Húsvét
fotó: Borsós László

Az STC+2000-ben Vámosi Tibor nyerte a harmadik előfutamot, több mint 3 másodperccel volt gyorsabb, mint Woloch Slawomir. Az utolsó kvalifikációs futamon Béke Attila, Bészi és Nagy Róbert volt a sorrend. Az első elődöntőben Vámosi nyert Bészi és Nagy Róbert előtt, a másik ágon pedig Held Zoltán, Halk és G. Nagy Zoltán jutott a BMW-kel felálló döntőbe. Vámosi nyert Held és Bészi előtt.

Rabócsiring Rallycross Húsvét
fotó: Borsós László

Az STC-2000-ben nem történt meglepetés, Castoral simán nyerte a harmadik és a negyedik előfutamot is, Körmöczi Gergő pedig negyedszer is második lett. Mögöttük Zentai négy harmadik hellyel lett harmadik, Janzer és Borka pedig negyedik és ötödik. A döntőben előkerült a piros zászló, majd a megismételt futamon csak Zentai és Janzer jutott el a célig, ebben a sorrendben végeztek.

Ifj. Pallag-Bozsák Csaba 2:57.985-ös idővel több, mint három másodperccel nyerte az STC-1600 harmadik kvalifikációs futamát Kailbach és Szabó előtt. Ugyanezt az eredményt hozták a negyedik előfutamban is.

A döntőben Kailbach Gergely egy utolsó előttikörös jokerrel megelőzte az utolsó körben jokerező ifj. Pallag-Bozsákot és nyert. Szabó Szilárd lett a harmadik.

Rabócsiring Rallycross Húsvét
fotó: Borsós László

A Junior Kupa döntőjében Gonda Ákos 340 ezredmásodperccel nyert Csermely Móric előtt. Kelő Gere Ádám lett a harmadik.

Az Astra Kupa dobogójának tetejére Kisharsányi állhatott. Zsebi Zoltánt és Szabó Bencét győzte le.

A Hankook Racer Cup győztese Csuti Kristóf lett. Papp Szebasztián korai joker után a végén szerezte meg a második helyet. ifj. Nedecki László lett a harmadik, de a clkamerát kellett visszanézni, hogy eldöntsék, hogy Csuti Máté vagy ő szelte át előbb a célvonalat.

Az MX-5 Kupában a második helyről induló Néveri Konrád állt az élre a rajt után, de végül nem csak az első rajtkockából induló Lóránt Benjámin előzte meg, hanem Várkonyi Bence is megszerezte tőle a második helyet.

A Swift Hybrid RX Cup győztes trófeáját Bartha aurél vihette haza. Vaskó Dominik négy tizedmásodperccel mögötte ért célba, Takács Balázs lett a harmadik.

A Magyar Kupa -1400-ban  Kenesei Gábor , Madari Péter és Perendy Péter állhatott dobogóra. Az MK -1600 kategóriában piros zászlóval ért véget a döntő első rajtja. A megismételt futamban Czakó Roland nyert a Hondával, Ujházi Tamás és Hogyor József előtt.

Rabócsiring Rallycross Húsvét
fotó: Borsós László

Friss