2022. december 05. 12:27
KezdőlapRXBaumanis is jön Nyirádra

Baumanis is jön Nyirádra

-

- Hirdetés -

A Rallycross Európa-bajnokság tavalyi harmadik helyzettje, Janis Baumanis is itt lesz az idei szezonnyitón Nyirádon. A lett versenyző a #YellowSquad csapattal indul egy peugeot 208 WRX-szel.

Baumanis 2014 óta versenyez az Eb-n, akkor a harmadik helyen végzett a Super1600 kategóriában. 12 hónappal később megszerezte a bajnoki címet, amiért a magyar Szabó Krisztián is versenyben volt. Ezzel egyidőben Norvégiában egy Hansen-féle Peugeot 208-assal debütált a Supercars kategóriában is. 2019-ben már az első WRX dobogóját ünnepelhette egy Ford Fiestával, tavaly pedig az EURO RX1-ben lett harmadik a bajnokságban.

- Hirdetés -

Idén tulajdonképpen visszatér Hansenékhez, hiszen a #YellowSquad szoros kapcsolatban áll a legendás istállóval, és termmészetesen 208-as Peugeot-val indulnak ők is.

Nagyon boldog vagyok, hogy idén a #YellowSquaddal vezethetek. A Supercar pályafutásomat a Hansen csapatánál kezdtem még 2015-ben, és nagyon boldog vagyok, hogy visszatértem a ralikrossz világ leghíresebb csapatába, hogy teljesítsem a teljes Euro RX szezont. Tavaly egy nagyon jó bajnokság volt, remek versenyzőkkel, és úgy gondolom, hogy idén még érdekesebb lesz, még több komoly névvel és autóval. Nagyon várom, hogy szórakoztató és élvezetes versenyeket fussak és harcolhassak a legjobb helyekért” – mondta Baumanis.

- Hirdetés -
- Hirdetés -

„Fantasztikus dolog kiterjeszteni a #YellowSquad működését. Mindig is az volt a célunk, és a márka víziója is, hogy több szinten legyünk jelen a ralikrosszban, és most ott vagyunk a #YellowSquaddal az Euro RX-ben. A Hansen szervezeten belül most már minden lépést lefedünk a CrossCarttól egészen a sportág csúcsáig. Nagyon jó, hogy Janis visszatért a csapatba, miután néhány évvel ezelőtt a Hansen Talent Developmentnél versenyzett. Azért jött ide, hogy az EURO RX1-ben az aranyéremért harcoljon. Ott volt a sűrűjében az elmúlt években, és most ezzel az autóval és csapattal nagyon jó esélyünk van néhány igazán jó eredmény elérésére” – mondta a rallycross-legenda Kevin Hansen.

Janis Baumanis
foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Friss