2024. március 28. 16:41

KezdőlapRXDupla rallycross hétvége Rigában - menetrend és tudnivalók

Dupla rallycross hétvége Rigában – menetrend és tudnivalók

-

Második versenyhétvégéjükön vesznek részt a Rallycross világbajnokság elektromos autói Rigában. A WRX mellett az EURO RX1 és az RX2e mezőny is pályára lép Lettországban, ahol a vb indulóknak dupla futamon kell jól teljesíteniük.

A Bikernieki pálya 2016 óta szerepel a naptárban. A jó tapadású aszfalton a gumistratégia is fontos lesz, de a pályát szegélyező korlátok miatt a hibáknak is komoly következményei lehetnek. A lett pálya 1.3 kilométer hosszú, ezzel a hosszabbak közé tartozik.

A WRX nagy esélyes Johann Kristoffersson aki tavaly első győzelmét szerezte itt, majd a belgiumi és németországi győzelemmel szerezte meg negyedik bajnoki címét. A kihívó most is Hansen csapat lesz, annak ellenére, hogy Kevin Hansennek nem ment jól a szezonnyitón Norvégiában. Hansenék sokat dolgoztak az elmúlt hetekben, kérdés, hogy sikerült e többet lépniük előre, mint a Volkswagen Dealerteamnek. Természetesen dolgozott augusztusban a CE Dealerteam is, Niclas Grönholm tavaly Rigában megnyerte az első versenyt, jól ismeri ezt a pályát.

Anton Marklund
Anton Marklund | Fotó: @World / Red Bull Content Pool

Az EURO1 RX-ben a vezető Anton Marklund legnagyobb kihívója a hazai versenyző Janis Baumanis. Tavaly nyert itt Baumanis, Marklund viszont öt évvel ezelőtt épp Rigában lett Európa-bajnok.

„Nyilvánvalóan az év legszebb napjai ezek nekem, mindennel ami a verseny előtt és után zajlik. Minden más versenynél több teher van rajtam, de a támogatás is sokkal nagyobb. Tavaly jól ment itt vasárnap, ebben az évben is hasonlóan szeretnék teljesíteni” – fogadkozott Baumanis.

A magyar versenyzők közül Kárai Tamás, Mózer Attila és Mózer Márk nevezett Rigára. Norvégiában Kárai és az idősebb Mózer nagyszerűen versenyezett, Kárai karnyújtásnyira volt a döntőtől, reméljük Lettországban ott fejezi be a vasárnapot. Mózer Márk Nyirádon okozott meglepetést, jó lenne ha Lettországban is kijönne neki a lépés.

A program már csütörtökön elkezdődött, egy városi bemutatóval, a híres rigai Stone Bridge-en zajló parádéval és autogram osztással lelkesítették a közönséget a csapatok.

A Rallycross vb és Eb lettországi versenyének programja (magyar idő szerint):

09.03., szombat:

8:00 – szabadedzés
9:25 – WRX SuperPole
11:00 – WRX Heat 1
12:30 – WRX Heat 2 – ERX, RX2e Heat 1
14:00 – WRX Progression Race – ERX, RX2e Heat 2
16:00 – WRX elődöntők, döntő

09.04., vasárnap:

8:00 – bemelegítés
8:30 – WRX SuperPole
10:00 – WRX Heat 1 – ERX, RX2e Heat 3
12:15 – WRX Heat 2 – ERX, RX2e Progression Race
13:45 – WRX Progression Race – RX2e elődöntő – ERX elődöntők,döntő
16:00 – WRX elődöntő – RX2e döntő – WRX döntő
16:50 – díjkiosztó

ERX Kárai
Kárai Tamás, foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss