2024. április 19. 19:58

KezdőlapRXAz autocrossos tapasztalatra is szüksége lesz Kárainak Portugáliában

Az autocrossos tapasztalatra is szüksége lesz Kárainak Portugáliában

-

Portugáliában folytatódik a hétvégén a Rallycross Eb. Kárai Tamás a bajnokság hetedik helyén érkezik Montalegrébe, ahol gyökeresen más pályán kell versenyezniük mint Rigában.

„Hallottam, hogy változott a pálya. A joker beljebb került, az idei új szabály az, hogy ha a joker kör az első kanyarban van, akkor az első körben nem lehet jokerre menni. A norvég és a portugál pálya volt olyan, ahol az első kanyarból jokerre mehettünk, de most ez változik, így az első körben is jokerezhetünk” – mondja a legfontosabbat Kárai Tamás.

Az immár ötszörös magyar bajnok ismeri a pályát, mert tavaly a rendezők meghívták a világbajnoki hétvégére. Felkészülésként elutaztak a 3000 kilométerre levő pályára, hogy megismrjék a pályát. A vb részvétel végül elmaradt, de az akkor szerzett tapasztalatok hasznosak lesznek.

Versenyeztem itt, megnéztem a tavalyi vb videókat, elemeztem őket, és töröm a fejem, hogy mit kellene kipróbálni, hogyan lehet gyorsnak lenni. Az autón is változtattunk pár dolgot, de ez nekünk nem újdonság, mert folyamatosan fejlesztünk, mindig kitalálunk valamit” – ismertette a felkészülést Kárai.

Kárai Tamás
foto: Kárai Motorsport

A vezetési stíluson is változtatni kell, Riga és Montalegre gyökeresen eltér egymástól.

„Lettországban pontosan kellett versenyezni, Portugáliában lendületesen kell menni. Itt nem annyira fontos a pontosság. Túlkormányzottabb autóval kell rajthoz állni, mert nagyon sokat csúszunk keresztben. Más stílus és más beállítás kell. A pontos autózás egyre jobban bennem van, a kerszetben autózás pedig az autocrossból bennem volt. Most egy kicsit vissza kell lépnem abba az irányba, remélem előnyünkre válik majd a régi időkből hozott tapasztalat. Az előző két hétvégén épphogy lemaradtunk a döntőről, hatodikak lettünk, most szeretnénk a döntőbe jutni” – mondta Kárai Tamás.

Az orosházi versenyző hetedik a bajnokságban, Portugália után Belgiumban fejeződik be a szezon. Kárainak 30 pontja van, és mivel a 33 pontos Bakkerud nem nevezett, őt szinte biztos, hogy megelőzi majd. Az Eb után egy héttel pedig örömautózás jön, Nyirádon az ob-n már bajnokként versenyez a hazai pályán Kárai Tamás.

Kárai Tamás
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Forrás:Rallycafe

Friss