back to top
2024. október 11. 17:06

KezdőlapRXMarklund nyitott az élen Nyirádon, Kárai a legjobb magyar

Marklund nyitott az élen Nyirádon, Kárai a legjobb magyar

-

A nyirádi szezonnyitóval elkezdődött a nemzetközi rallycross szezon a Nyirád Racing Centerben. Az Eb programjában az első napon csak előfutamok szerepelnek, ezeken a regnáló bajnok volt a leggyorsabb.

Anton Marklund, a regnáló Európa-bajnok az FP1 után úgy jellemezte új Ford Fiestáját, mint „a legrosszabb autót, amit valaha vezetett”. Ennek ellenére a legjobb időt autózta. Marklund úgy érkezett Magyarországra, hogy előtte minimálisat tesztelt a Fiestával, csak a rīgai pályán próbálta ki, amelynek szupersima felülete messze van a Nyirád Racing Center oldschool – de épp emiatt pokolian élvezetes – murvájától.

Ez a tudáshiány már az FP1-ben megmutatkozott, amikor a svéd négy tizedmásodperccel maradt el Andreas Bakkerud idejétől, de az FP2-ben már Marklund állt az élen, 0,393 másodperces előnnyel. Marklund a második helyről vágott neki a nyitó futamnak, majd a lassú rajt után egy korai joker stratégiával visszavágott Kárai Tamásnak, és végül több mint két és fél másodperces előnnyel nyert.

Nyirád
foto: Red Bull Content Pool

A legerősebb előfutamban Kárai az utolsó pillanatban elkészült vadonatúj Audi S1-gyel a pole pozícióból indult, és végül negyedik lett. Enzo Ide végzett másodikként, Bakkerud – aki Kárai korábbi autójával indult -lett a harmadik.

„Az autó nagyon jó lenne, de van egy-két problémánk, ami korábban kiderült volna, ha az Európa-bajnokság előtt tudtunk volna versenyen menni. Most próbálunk rájönni, hogy mi is történt az első futamban. Sokkal jobb helyen is végezhettünk volna, ott lehettünk volna az elejében. Az autó rajtja nagyon jó, azzal nem lesz probléma egész hétvégén. Jó eredményre lehetünk képesek, de ehhez az kell, hogy megtaláljuk a hibát. Nagyon erős volt az előfutamom, közelebb tudtam volna végezni az első háromhoz, bár ez sem rossz eredmény. Amennyiben a hibákat kiküszöböljük, akkor partiban leszünk” – mondta a nap végén Kárai Tamás.

Nyirád
foto: Red Bull Content Pool

Az utolsó előfutamban Kárai mögött végző Benyó Máté érte el összesítésben a hetedik legjobb időeredményt. Az idők alapján a kategóriában Mózer Attila a nyolcadik, ifjabb Kiss László a kilencedik, Koncseg Zoltán a 12. Mózer Márk pedig a 13. lett.

Nyirád
foto: Red Bull Content Pool

Az Euro RX3-ban Szíjj Zsolt remekelt, előfutamában második lett a legjobb időt autózó Nils Volland mögött, ami összesítésben a harmadik helyre volt elég.

„Annak ellenére, hogy rossz rajtot vettem, sikerült másodiknak elfordulnom, majd egy váratlan taktikai döntést hoztam, kimentem a joker körre. Úgy mérlegeltem a helyzetet, hogy ha tiszta terepen tudok autózni, és nem tart fel esetleg az utolsó, akkor bejöhet a taktika. Így a saját tempómban tudtam autózni, és elcsíptem a harmadik helyet. Vasárnap nagyon nehéz lesz, mert a legjobb öt fog együtt rajtolni, én pedig középen leszek a húsdarálóban. Az utánunk következő előfutamokban viszont, aki el tud jönni tisztán, az jobb futamot tud majd teljesíteni. Úgy kell taktikázni, hogy az első ötben maradjak, és akkor ezt a lendületet tovább tudjuk vinni”- értékelt Szíjj.

A kategória összesítésében Körmöczi Balázsé volt a negyedik legjobb idő, aki előfutamában szintén másodikként ért célba. Az utolsó versenyhétvégéjét teljesítő Répási Róbert az első elsőfutam után 10., míg a technikai hibákkal küzdő ifjabb Ficza Ferenc egyelőre 11.

Nyirád
foto: Red Bull Content Pool

 

Friss