2024. március 29. 05:37

KezdőlapTEREPRALLYPeterhansel elmondta, hogyan történt a balesetük

Peterhansel elmondta, hogyan történt a balesetük

-

Stéphane Peterhansel a Dakar második napján elveszítette az esélyét, hogy 15. alkalommal is megnyerje a versenyt. Az Audi RS Q e-tron bal hátsó futóműve annyira megsérült egy ütközésben, hogy meg kellett várniuk a szervizkamiont, ezzel – bár folytathatták a versenyt – közel egynapos hátrányba kerültek.

Meglepetés volt. Kapott egy ütést az autó hátulja, és megsérült a felni, ami viszont blokkolta a kereket. Ez viszont eltörte a tengelyt. Mindent kicsavart és szétszakadt a hátulja. Olyan ütközés volt, amit láttunk közeledni, nem lepett meg minket egy szikla vagy egy felütés, láttunk egy kis mélyedést néhány sziklával. Olyan sebességgel mentem, ami ésszerűnek tűnt, és egyszerűen eltörte a hátsó kereket. Ez olyasmi, amivel valószínűleg nem találkoztunk a tesztek során, és nem láthattuk előre. Nem nyomtuk nagyon, nem támadtunk senkit, egyszerűen mentünk az első szakasz ritmusában” – mondta Peterhansel

A kudarc ellenére Peterhansel továbbra is optimista, és a hátralevő napokon az új hibrid autó tesztprogramjának befejezésére koncentrál.

„A győzelemért folytatott harcot biztosan elfelejthetjük, de segíthetünk a többi Audinak, Carlos Sainznak és Mattias Ekströmnek. A többit illetően megpróbáljuk megtalálni a maximális potenciált az autóban, megpróbálunk néhány szakaszt megnyerni, és versenyt csinálni belőle, akár magunknak, akár csapattársainknak, akár a show-nak” – mondta Mr. Dakar.

A Dakar harmadik napján Hail és Al Artawiya között versenyez a mezőny. A speciálszakasz hossza 338 km. Az eredeti tervekhez képest annyi változott, hogy az esőzések miatt nem maratoni a szakasz, így este lehetőségük lesz a csapatoknak a szervizelésre.

Dakar 2022 Peterhansel
foto: A.S.O. / Horacio Cabilla

Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Forrás:Dirtfish

Friss