2024. március 28. 11:33

KezdőlapTEREPRALLYEgy szimpatikus Dakar rekorder: Sugawara és a Hino

Egy szimpatikus Dakar rekorder: Sugawara és a Hino

-

Bár egy bő évtizede nincsenek ott az élmezőnyben, mégis a Dakar egyik állandó és nagyon szimpatikus szereplője a Sugawara csapat és a Hino márka.

Az 1991 óta megrendezett 30 Dakar Rally mindegyikén legalább egy Hino kamion célba ért, a január 14-én befejeződött idei versenyen 22. helyen zártak Sugawaráék. Az 55 indulóból 33-an jutottak el Jeddahba, így nem mondható fényesnek a japánok eredménye. Mégis ők azok, akikre fél szemmel mindenki odafigyel, ha nem is az eredményeik miatt, akkor azért mert kitartásuk, szerénységük és munkabírásuk példaértékű.

2021-ben a rommá tört, spaniferrel összefogott kamionnal is padlógázzal közlekedtek:

Ebben az évben másfajta problémákkal kellett megküzdenie a Sugawara csapatnak. A második napon már a kormányszervóval  bajlódtak, de ezt sikerült megoldania a szerelőcsapatnak. Aztán szép lassan elindultak felfelé a ranglistán, és a kisebb hibákat folyamatosan megoldva a hetedik speciálszakaszon tizedik időt futottak. Az igazán nagy bajok a tizedik versenynapon kezdődtek. Két órát álltak a pályán elektronikai problémák miatt, így csak a 38. helyen értek be, ám mivel a többieknek is gondjuk akadt, a 14. helyre léptek előre az összetettben.

A krach a következő szakszon ütött be, a Hino versenykamion váltója feladta a harcot, és az utolsó előtti szakaszt nem tudták befejezeni. A szervizben váltót cseréltek, és a szabályoknak megfelelően, 22 és fél órás büntetéssel ugyan, de befejezték a Dakart.

Hino Sugawara Dakar
foto: HINO Team Sugawara

Az idei eredmény nem túl fényes, de a csapat nem adja fel. Jövőre új erővel jönnek majd. A hagyományok is kötelezik őket erre, hiszen az első versenyük óta 25 alkalommal végeztek a kategória legjobb 10 célba érkezője között. A csúcs 1997-ben volt, amikor a Dakarból induló és oda érkező versenyen a kamionos kategóriában az első három helyen a Hino teherautói végeztek. Az osztrák Peter Reif nyert, Yoshimasa Sugawara lett a második, a belga Jospeh Petit a harmadik. A történelmi hűséghez hozzátartozik, hogy ez volt az az év, amikor Stephane Peterhansel még Yamahával nyert a motorosok közt, az volt az ötödik sikere. Az autósok közt pedig Kenjiro Shinozuka lett az első Mitsubishivel, úgy hogy a legjobb négy autós Mitsubishivel indult. Igazi japán Dakar volt a 97-es!

Hino Sugawara Dakar
foto: HINO Team Sugawara

De vissza Sugawaráékhoz. A mára már visszavonult Yoshimara Sugawara hétszer állt a Dakar dobogóján, de nyernie nem sikerült. Utoljára 2019-ben indult az akkor még Dél-Amerikában rendezett versenyen. Nem ért célba, ám egy 1941-ben született versenyzőtől már az is komoly teljesítmény, hogy 78 évesen rajthoz áll a Dakaron. A családi hagyományt fia Teruhito Sugawara folytatja, aki szintén rutinos Dakar versenyző. 1999-ben kezdett, édesapja navigátoraként. 2001-ben együtt lettek másodikak. Teruhito 2005-től vezeti a kamionokat. Nem is rosszul, hiszen 13 alkalommal lett első a 10 000 köbcentiméter alatti kategóriában.

Hino Sugawara Dakar
foto: HINO Team Sugawara

Sugawaráék Hinoi ugyanis a kisebbek közé tartoznak a mezőnyben. Persze ez elég furcsán hangzik egy 6.7 méter hosszú, 2.5 méter széles és 3.1 méter magas kamion kapcsán, de a lényeg itt a motor. A Hinókba 2022-ben egy 8866 köbcentis hathengeres dízelmotor került. A 800 lóerő és a 2430 Nm nyomaték önmagában sem hangzik rosszul, de a versenygép kapott némi pluszt is. Erre az évre hibrid kamiont építettek a japánok, a szuperkondenzátorokból táplált elektromos motor további 280 lóerőt tud, így összesen jóval 1000 lóerő felett van a teljesítmény. A rendszer jól vizsgázott, egyedül a váltó nem bírta a két oldalról tíz napon át érkező terhelést.

Sugawaráék tehát sosem adják fel. A hozzáállásuk tökéletesen tükrözi a Dakar szellemiségét. Persze ma már a sokkal komolyabb gyári háttérrel rendelkező csapatokkal szemben nincs esélyük, de ők is egyfajta állandóságot képviselnek a Dakaron. Természetesen az elmúlt 30 versenyen mindenkit megismertek, és őket is ismeri mindenki. Esténként a táborhelyen mindig jó érzés elsétálni a bázisuk felé, mert megnyugató a profizmusuk és a rendíthetetlen önuralmuk.

A Sugawara Team szervizcsapata hat szerelőből állt 2022-ben. Soknak tűnhet, de amikor ekkora vasakat kell mozgatni, elkél a sok kéz. A vezető szerelő Seiichi Suzuki, az ő irányításával dolgozik a csapat, amelynek egy hölgytagja is van, Mayumi Kezuka. A szerelők mellett három kisegítő stábtag dolgozik még, így a három versenyzővel együtt ebben az évben összesen tizenkét fős csapat érkezett Japánból. A versenykamion kiszolgálását két – természetesen Hino – szervizkamionnal oldotta meg a csapat.

A kéthetes kitartó küzdelmet így fogalta össze a pilóta/csapatvezető: A 2022-es Dakar Rally nagyon kemény volt a Hino Sugawara csapata számára. Rengeteget tanultunk a hibrid teherautó üzemeltetéséről ezek közt a nehéz körülmények között. Ez értékes lesz a jövőbeli nevezéseink előkészítésében, valamint hosszú távon ügyfeleink számára is.” 

Hino Sugawara Dakar
foto: HINO Team Sugawara

 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss