2024. április 18. 21:06

KezdőlapTEREPRALLYLoeb nyerni szeretne Abu Dhabiban 

Loeb nyerni szeretne Abu Dhabiban 

-

Sébastien Loeb a Dakar második helye után a Tereprally Világbajnokság (W2RC) második futamán már nyerni szeretne a BRX csapat, Prodrive fejlesztette autójával. 

A W2RC első versenyén, a Dakaron a második helyen ért célba Sébastien Loeb a toyotás Nasser Al Attiyah mögött, ami után egy pont előnnyel vezet a katari versenyző a kilencszeres rally világbajnok előtt a bajnokságban. 

A Dakar után Loeb megnyerte a Montét és megnyerte a Bajnokok Tornáját is Svédországban, ezen a hétvégén pedig már az Extreme E szaúdi szezonnyitóján áll rajthoz. 

A BRX csapata Loebbel együtt ezen a héten Szaúd-Arábiában tartózkodik, ahol megkezdték a felkészülést az Abu Dhabi Desert Challenge versenyre, mely a vb második futam lesz március 5-10. Között. 

“Már teljes mértékben a Desert Challenge-re koncentrálunk, és igyekszünk mindent megtenni, hogy a legjobb esélyünk legyen a győzelemre – mondta Sébastien Loeb a gulfnews.com oldalnak. – Idén egyértelműen szeretnénk megnyerni a W2RC-t, és közben felkészülni a Dakarra is, hogy ott is nyerni tudjunk. Ez csapatként a fő célunk.” 

A világbajnokság idén öt versenyből áll, Abu Dhabi után április végén a Kazahsztán Rallyt, júniusban az Andalúzia Rallyt és októberben a Marokkó Rallyt rendezik meg. 

Az autós mezőnyben Loeb csapattársa Nani Roma lesz, míg fő riválisok között a Toyota Nasser Al-Attiyah-t, Yazeed Al-Rajhit, Lucio Alvarezt, a Mini Jakub Przygonskit, Denis Krotovot, Sebastian Halpernt indítja. 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Forrás:gulfnews.com

Friss