vasárnap, október 2, 2022
KezdőlapTEREPRALLYA Yamaha befejezi motoros tereprally programját 

A Yamaha befejezi motoros tereprally programját 

-

- Hirdetés -

A Yamaha bejelentette, hogy a 2022-es Dakar és a FIM tereprally világbajnokság sorozata után gyári szinten befejezi a programját. 

A Yamaha kezdetektől, 1979 óta részt vesz a Dakaron, és eddig kilenc alkalommal motorosai végeztek az élen. Utolsó sikerét azonban 1998-ban aratta Stéphane Peterhansel révén, aki ötödik és hatodik motoros sikerét szerezte a japán márkával. 

- Hirdetés -

A KTM és a Honda később felülkerekedett a Yamahán a legnehezebb tereprally versenyen, és a Yamaha utolsó dobogós eredményéig is 2014-ig kell visszalapozni a történelemkönyvben, amikor Olivier Pain lett a harmadik. 

2022-ben a legeredményesebb Yamaha versenyző Adrien Van Beveren volt, aki a negyedik helyen zárt. 

- Hirdetés -

A Yamaha tehát kilép a motorosok mezőnyéből gyártói szinten, de az SSV kategóriát továbbra is ellátja járművel. 

“Miközben a Dakar igyekezett megmaradni gyökereinél története során, még akkor is amikor elhagyta Afrikát, a világ jelentősen megváltozott – mondta Eric de Seynes, a Yamaha Motor Europe elnöke. – Tereprally ügyfeleinknek más elvárásaik vannak és más termékeket keresnek, és ezekre a dolgokra kell összpontosítanunk, hogy megtartsuk őket. Ezért döntöttünk Dakar programunk és a FIM Tereprally világbajnokságon való részvételünk befejezésén, ugyanakkor megerősítjük elkötelezettségünket a Dakar SSV kategóriája iránt.” 

A Yamaha már az első Dakaron győzelemmel mutatkozott be 1979-ben, Cyril Neveu révén, a francia versenyző pedig sikerét 1980-ban megismételte. Ezt követően a Yamaha 1991-ben tudott ismét nyerni, amikor Stéphane Peterhansel vezette győzelemre a japán márkát, amit 1992-ben és 1993-ban is megismételt, majd 1995-ben, 1997-ben és 1998-ban is elért. 1996-ban Edi Orioli tudta sikerre vezetni a Yamaha motorját. 

A japán márka a FIM tereprally világkupán 2011-ben tudott bajnoki címet nyerni a portugál Helder Rodrigues révén. 

- Hirdetés -

Friss