2023. február 06. 13:11
KezdőlapTEREPRALLYNasser Al-Attiyah nyert a Dakar második napján, több nagyágyú is sokat veszített

Nasser Al-Attiyah nyert a Dakar második napján, több nagyágyú is sokat veszített

-

Nasser Al-Attiyah megnyerte a Dakar második speciálszakaszát, mögötte egy másik Toyota versenyző, Erik Van Loon lett a második mindössze 14 másodperces különbséggel. Carlos Sainz a harmadik helyen ért célba és ezzel megőrizte a vezetést az összetettben.

Az első napi szenvedés után némiképp meglepő volt Naser Al-Attiyah és a Toyoták feltámadása, de ennél is nagyobb meglepetés volt, hogy a többi ász mennyit veszített. Al-Rajhi és Peterhansel fél órát, Ekström 37 percet, Terranova több mint egy órát, Loeb pedig csaknem másfél órát kapott a győztestől.

Eljött az ideje, hogy támadjunk, és jó szakaszon legyünk túl. Nem volt könnyű nap, mert biztos voltam benne, hogy sok probléma adódhat, a sok szikla miatt, és a navigáció sem volt egyszerű. Nagyon boldog vagyok, hogy a második napunk ilyen jól sikerül. Az elején volt egy defektünk, de utána a köves helyeken igyekeztünk nagyon óvatosak lenni. A homokban nyomtuk, és nagyon boldog vagyok. Azt hittem, hogy a verseny rajtja nagyon könnyű lesz, de nagyon trükkös volt, úgyhogy jól dolgoztak a szervezők” – mondta Nasser Al-Attiyah.

A második helyezett Erik Van Loon a 13. Dakarján indul és eddigi legjobb eredménye a 2015-ös negyedik hely volt. A mostani második helynek természetesen nagyon örül. “Micsoda nap! 41. helyen indultunk, így nem tudom hány autót előztünk meg, harmincat vagy ilyesmit. Szóval sok volt a por, a göröngy és a kő. Rémálom volt, de nagyon óvatosan kezdtem. A kínaiak mögött mentünk, de nem mentünk közel hozzájuk, ezért azt hittem, túl lassú vagyok. Egy kicsit gyorsítottam és így jobb lett a köveken. Aztán láttuk, hogy defektet kapott, bár még egy defekttel is egy kicsit őrülten ment. Így talán azt hittem, nem vagyunk olyan lassúak, mert öt-hat autót értünk be egyszerre. Innentől kezdve stabilan mentünk, nem kockáztattunk. Elvesztettünk néhány karosszériaelemet, de ez az első napon történt balesetünkből eredt. Becslésem szerint az első tízbe kerültem, mert annyi autó volt bajban, de a másodiknak lenni, mindössze tizennégy másodperccel lemaradva… Negyven kilométerrel ezelőtt nekünk is gumit kellett cserélnünk. Volt egy lassú defektünk így másfél percet veszítettünk ott. De nagyon boldog vagyok, a második hely fantasztikus. Sok balszerencsénk volt ebben az évben. Valahányszor az első kettőben, az első háromban vagy a legjobb négyben voltunk, mindig jött valamilyen probléma a végére. Az első napon felborultam a prológon. Tegnap elkövettem egy navigációs hibát, de ma minden rendben volt” – mondta Van Loon.

Egyértelműen a Toyoták voltak a legjobbak, az első hatban négy Hilux ért célba.

A BRX számára rémálom volt a szakasz, Loeb és Cicherit is sorra kapta a defekteket és Terranova is egy óra feletti hátránnyal ért célba. Loeb a harmadik defektnél megpróbálta megjavítani a kereket, mert csak két pótkerekük volt, és Cicherit is kifogyott a tartalék abroncsokból.

Loeb, Dakar
Sebastien Loeb – foto: Flavien Duhamel / Red Bull Content Pool

Az Audinak felemás napja volt. Sainz csak 5 percet veszített és ezzel az élen maradt, de Peterhansel szintén a defektek miatt került bajba. 40 kilométernél volt két lassú defektje, így a maradék 390-et már csak nagyon óvatosan merte megtenni. Ez még csak az egyik gondja volt, mert most derült ki, hogy túl kicsi a sisakja, emiatt pokolian fájt a feje…

Peterhansel, Dakar
Stephane Peterhansel – foto: Flavien Duhamel / Red Bull Content Pool

A célban Van Loon mellett Mathieu Serradori is nagyon boldog volt. A francia az új Century CR6-T buggyval negyedik lett, úgy tűnt kifizetődött a munka amit tavaly az új turbós motor kifejlesztésére fordítottak. A szakasz kulcsa azonban mégsem a teljesítmény volt, hanem a stratégia. A nehéz részek előtt leengedték az abroncsokat és ezzel elkerülték a defekteket.

A második nap eredménye: 1. Nasser Al-Attiyah 5:00:26, 2. Erik Van Loon +0:14, 3. Carlos Sainz +5:05, 4. Mathieu Serradori +11:29, 5. Lionel Baud +13:00 6. Giniel de Villers +13:12

Összetett állás: 1. Sainz, 2. Al-Attiyah +02:12, 3. Serradori +24:55

De Villiers. Dakar
Giniel De Villiers – foto: Flavien Duhamel / Red Bull Content Pool

 

Friss