2024. március 29. 09:43

KezdőlapTEREPRALLYFélbeszakadt a Dakar harmadik szakasza

Félbeszakadt a Dakar harmadik szakasza

-

Az időjárási körlmények annyira megromlottak, hogy a dakar szervezői a harmadik szakaszon előbb megállították az autós mezőnyt a 377. kilométernél, majd a sportszerűség érdekében úgy döntöttek, hogy törlik a mai szakaszt.

Az információk jelen pillanatban nem egyértelműek, mert a közösségi oldalon azt írták a szervezők, hogy a köztes állás alapján számolják ki a harmadik nap eredményét.

Guerlain Cicherit vezetett az autósok között, Henk Lategan majdnem három perc hátránnyal volt a második helyen, Orlando Terranova pedig négy és fél perc lemaradással a harmadik helyen állt amikor félbeszakadt a verseny.

Loeb, Dakar
Sebastien Loeb – foto: Marcelo Maragni / Red Bull Content Pool

Nasser Al-Attiyah remekül kezdett, de a katari a 147. kilométer után 10 percet veszített, majd a 288. kilométernél megállt és ez újabb 17 percébe került. Sebastien Loebnek sem ment jobban, ő már a 26. kilométernél megállt szerelni és 20 percig tartott mire folytatni tudta.

Carlos Sainz sem úszta meg baj nélkül, a spanyol a 213. kilométernél állt meg és a bal hátsó felfüggesztés környékén dolgozott a navigátorával, végül majdnem egy óráig tartott a szerelés.

Sainz, Dakar
Carlos Sainz – foto: Marcelo Maragni / Red Bull Content Pool

A Qualisport Racing navigátora Czeglédi Péter a pályáról jelentkezett. A sivatagban hatalmas szélvihar és szakadó eső érte el a mezpnyt, így mindenképp indokolt volt a verseny megállítása.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss