2024. március 29. 12:25

KezdőlapTEREPRALLYLoeb nyert az autósok közt, megvan az első szakaszgyőzelme

Loeb nyert az autósok közt, megvan az első szakaszgyőzelme

-

Sebastien Loeb nyerte a Dakar negyedik szakaszát az autósok közt. Mögötte is az ászok értek célba, Peterhansel, Sainz, Al-Attiyah volt a további sorrend.

Ennyi szenvedés után kijárt a győzelem Sebastien Loebnek. Ahogy azt délelőtt megjósoltuk a francia most már mindent egy lapra tesz fel, hiszen a végső győzelemre és a vb pontokra is csak akkor van esélye, ha nem taktikázik, hanem padlóig nyomja a gázt.

Stephane Peterhanselnek is sietni kellett, mert ugyan kisebb a hátránya mint Loebnek, de azért elég messze van Nasser Al-Attiyahtól. Mr. Dakar és Loeb pedig így is tett, remek háziversenyt rendeztek a 425 kilométeren, úgy hogy a szakasz második felében végig egy percen belül voltak egymástól. A végén 13 másodperc döntött Loeb javára.

Peterhansel, Dakar
Stephane Peterhansel foto: Marcelo Maragni / Red Bull Content Pool

Beszállt a buliba Carlos Sainz is. A keddi nehéz nap után ő is a gázra lépett és 1 perc 50 másodperces különbséggel harmadik lett.

Persze Nasser Al-Attiyah elég rutinos ahhoz, hogy tudja kezelni az ilyen helyzeteket. Tapadt az élen rohanókra és úgy lett negyedik, hogy alig 2 perc felett volt a hátránya, tehát az összetettben még mindig kényelmesen vezet. Sőt a katari valójában növelte is előnyét, mert a második helyen álló Al-Rajhi szerdán csak ötödik lett, de már 7 perc feletti hátránnyal.

Nagy kiesők erre a napra is jutottak. Orlando Terranova már a 20. kilométer után visszafordult a táborba, a keddi győztes Guerlain Cicherit pedig a 342. kilométer után állt meg szerelni és másfél órát veszített.

A negyedik szakasz eredménye: 1. Loeb 4:11:34, 2. Peterhansel +0:13, 3. Sainz +1:50, 4. Al-Attyiah +2:06, 5. Al Rajhi +7:04, 6. Lategan +7:23

A Dakar állása a 4. nap végén: 1. Al-Attyiah 16:34:13, 2. Al Rajhi +18:18, 3. Peterhansel +18:52, 4. Sainz +32:55, 5. Lategan +45:25, 6. Moraes +45:27

Loeb, Dakar
Sebastien Loeb – foto: Marcelo Maragni / Red Bull Content Pool

Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss