2024. március 29. 07:46

KezdőlapTEREPRALLYLoprais nyert és ő is duplázott

Loprais nyert és ő is duplázott

-

Ales Loprais megnyerte a Dakar ötödik szakaszát és ezzel nem csak második szakaszgyőzelmét szerezte, hanem növelte előnyét az összetettben is. A képzeletbeli dobogóra a hollandok álhattak, Martin Van Den Brink mögött a sokáig vezető Janus Van Kasteren végzett.

234 kilométernél még úgy tűnt holland siker lesz az ötödik napon, Janus Van Kasteren magabiztosan vezetett. Aztán a pálya utolsó harmadában rengeteget veszített és az ötperces előnyből több mint három perces hátrány lett.

Az ölébe hullott lehetőséggel természetesen élt Ales Loprais, aki megnyerte a szakaszt, igaz csak 16 másodperccel volt gyorsabb az Ivecóval versenyző Martin Van Den Brinknél.

A Van Den Brink család fiatalabb tagja Michel most negyedik helyen ért célba, mögötte pedig egy Dakar veterán, Pascal De Baar végzett aki alaposan átépített Renault kamionjával egyre jobban szerepel, az első napok szenvedése után a tegnapelőtti 10. és a tegnapi hetedik hely után lett negyedik.

Martin Macik ma ismét nem volt elég gyors, csak nyolc perc feletti hátránnyal tudta befejezni a szkaszt ami a hatodik helyhez volt elég.

Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László ismét a legjobb húszban van, a 18. helyen autóznak és versenyben van a Darázsi Zsolt vezette MAN is, ők a 34. helyen vannak.

Martin Van Den Brink, Dakar
Martin Van Den Brink – foto: A.S.O./F.Gooden/DPPI

Az ötödik szakasz eredménye: 1 Loprais 5:06:57, 2. Martin Van Den Brink +0:16, 3. Van Kasteren +3:24, 4. Michel Van Den Brink +5:41, 5. De Baar +5:44, 6. Macik +8:31

A kamionos kategória állása öt nap után: 1. Loprais 24:30:26, 2. Martin Van Den Brink +15:22, 3. Van Kasteren +51:58, 4. Macik +54:00, 5. Michel Van Den Brink +2:18:04, 6. Soltys 2:54:26

 

 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss