2024. április 20. 14:13

KezdőlapTEREPRALLYSainz kis híján büntetést kapott a fia miatt a Dakaron

Sainz kis híján büntetést kapott a fia miatt a Dakaron

-

Carlos Sainz éphhogy megúszott egy komoly büntetést a Dakar ötödik szakaszán. Ifj. Carlos Sainz meglátogatta édesapját a versenyen és a szelektív szakaszon segített becsukni az Audi ajtaját, ami szabályellenes.

A meghallgatáson a csapat arra hivatkozott, hogy az ifjabbik Carlos Sainz nem tagja a csapatnak csak vendégként volt a pályán. A segítséget nem tagadták, de védekezésként azt mondták, hogy nem a csapat és nem is a versenyzők kérésére történt a beavatkozás (az ajtó becsukása).

A bírák felhívták a figyelmet, hogy a motorsporthoz közel állóknak kétségbevonhatatlan módon kell viselkedniük, különösen igaz ez a motorsportban jól ismert személyekre.

A szabály szerint a csapat tagjainak és a szállítójárműveiknek tilos a versenyben levő jármű 1 kilométeres körzetében tartózkodni. Ennek célja az, hogy a technikai segítségen kívül verbális kommunikációra se legyen mód, hiszen a Dakaron egy útvonalat érintő információ is komoly előnyhöz juttathat egy párost.

A versenybírák úgy határoztak, hogy ebben az esetben nem büntetik meg Sainzot, de mindenki figyelmét felhívták, hogy kerüljék az ilyen kétséges eseteket.

A 410-es rajtszámmal induló Yasir Hamad Seaidan-Alexey Kuzmich páros viszont nem úszta meg ennyivel. A négyes szakszon a navigátor karján egy órát vettek észre a felügyelők. A Dakar speciálszakaszain kizárólag a Rebellion Edition Dakar típusú órát viselhetik a versenyzők, így a csapat szabályt szegett. A büntetés kemény volt, a duó felfüggesztett kizárás mellett 30 perces időbüntetést kapott.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss