Külön pályán versenyeznek a motorosok és az autósok a Dakar 48H Chrono elnevezésű szakaszán. Az első nap végén Sanders vezet a motorosok, Al Rajhi az autósok között.
Vasárnap helyi idő szerint 17 órakor hat táborhely közül a legközelebbibe kellett vonulnia a versenyzőknek, ahol assistance nélkül sátorban töltik az éjszakát, kizárólag egymásnak segíthetnek. A táborokat a 491. és a 671. kilométer között jelölték ki, a kétnapos szakasz teljes hossza a kétkerekűeknek 947, az autóknak 967 kilométer, így akik az F táborig jutottak, azoknak hétfőre „csak” 294 kilométer maradt. A pálya szokás szerint kemény, mindkét napra jutott 100 kilométernyi homok is. Az első napon sokan taktikáztak a vasárnapi jobb rajtpozíció érdekében, ami miatt többe versenyző – köztük Nasser Al-Attiyah is felszólalt, szabálymódosítást kérnek, hogy ne legyen ennyire unalmas az első szakasz, ahol minden élmenő lassított, ezért nem volt valódi verseny.
A fordulatok már vasárnap bekövetkeztek, nézzük időrendeben a napot.
Laia Sanz reggel feladta a Dakart, az első napi borulás után annyira összetört a Century, hogy nem tudta folytatni.
Saood Wariava az első napi remek szereplés után sokat veszített mivel már a pálya elején megállt fél órára egy műszaki hiba miatt.
95 kilométernél Sanders vezetett a motorosok közt, Branch, Brabec és Howes követte őt egy percen belül.
Az autósoknál Yazeed Al Rajhi vezetett, az elsként rajtoló Quinterót pedig már ekkor megelőzte Guerlain Cicherit.
168 kilométernél bajba került a Dacia, Cristina Gutierreznek kellett szerelnie a Sandrider jobb első futóművét.
327 kilométernél Carlos Sainz felborult. A legénységnek nem lett baja, a csapattárs Guthrie állt meg segíteni nekik. 20 perc után tudtak továbbmenni, de a hátrányuk már 43 perc volt a vezető Al Rajhi mögött.
373 kilométernél a nagyok csatáztak, Al Rajhi, Al-Attiyah és Roma csatáztak, Loeb 12 perces hátrányban volt. Toby Price és Sam Sunderland remekül megy a Toyotával, ötödik helyen voltak ami az összetett harmadik helyét jelentette 47 másodperccel a vezető Roma mögött.
Lucas Moraes is bajba került, a Toyota felült egy dűne tetején, ásniuk kellett.
A kamionosoknál Macik vezet Loprais és Vaidotas Zala előtt. A prológot nyerő Mitchel Van Den Brink a szakasz elején sokat veszített, de később felvette a tempót. A magyarok a 231 kilométeres pontnál Szalai (21.), Darázsi (27.) és Kovács (30.) sorrendben haladtak át.
Sanders növelte előnyét a motorosok közt, 360 kilométernél már majdnem 2 perccel vezetett Brabec és 4 perccel Branch előtt. Az első táborhelyet már délután 3 körül elérték, ekkorra Sanders előnye újabb fél perccel nőtt. Gyenes Emánuel a 27. helyen haladt el az utolsó ellenörzőpontnál.
409 kilométernél a Daciát újabb csapás érte, Loeb is megállt egy időre.
A D jelű tábornál Al Rajhi előnye egy percre csökkent Al-Attiyah előtt, Ekström pedig 9 perces lemaradással bejött harmadiknak. Yacopini, Baciuska és Lategan követi őket, Roma hetedik, a Price-Sunderland duó pedig továbbra is remekel, a kilencedik helyen állnak. Loeb hátránya fél, Sainzé majdnem egy óra.
Hétfőn a motorosok és az autósok 30 másodpercenként felváltva rajtolnak a táborokból, az első motor reggel hétkor startol.