2024. április 20. 14:55

KezdőlapF1Az FIA ezzel a magyarázattal állt elő az Olasz Nagydíj befejezésével kapcsolatba

Az FIA ezzel a magyarázattal állt elő az Olasz Nagydíj befejezésével kapcsolatba

-

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) megmagyarázta, hogy miért nem tudták legalább egy körre elengedni a mezőnyt az Olasz Nagydíj végén, és kellett a biztonsági autó mögött befejezni a versenyt.

Sokaknál kiverte a biztosítékot az, ahogyan véget ért a vasárnapi Olasz Nagydíj, amelynek utolsó köreiben a biztonsági autó mögött haladt a mezőny, majd ott is fejezte be a versenyt. Többek között Christian Horner és Mattia Binotto is kritizálta az FIA-t azért, hogy bár korábban állításuk szerint megegyeztek abban, hogy mindent megtesznek azért, hogy ne kelljen Safety Car mögött célba érniük, most mégis ez törént.

Horner és Binotto is azt mondta, hogy az FIA-nak bőven lett volna elegendő ideje biztonságos helyre vitetni Daniel Ricciardo 47. körben félreálló McLarenjét, ha a Safety Car nem halad két és fél körön át George Russell előtt, és hamarabb összegyűjti maga mögött a Max Verstappen vezette mezőnyt. A Ferrari csapatfőnöke emellett hangsúlyozta, hogy szerinte nem kellett volna megvárni a mentés megkezdésével, mire a mezőny felsorakozik a biztonsági autó mögött, mivel a minimumidő betartásával amúgy sem tudtak kontrollálatlanul száguldozni a versenyzők.

biztonsági autó, Olasz Nagydíj
A futam előtt nem sokan gondolták volna, hogy ekkora szerepe lesz a biztonsági autónak Fotó: Pirelli

Az FIA azonban bármiféle beismerés vagy bocsánatkérés helyett előállt egy magyarázattal, ami nem igazán állja meg a helyét. „Miközben minden erőfeszítés arra irányult, hogy a hármas rajtszámú autót gyorsan kimentsék és folytatódhasson a verseny, a helyzet változott, a pályabírók pedig képtelenek voltak üresbe tenni az autót, és betolni a szervizútra. Mivel a mentést végzők biztonsága a legfontosabb, az eset pedig nem volt elég jelentős ahhoz, hogy piros zászlóval félbeszakítsuk a versenyt, a futam biztonsági autó alatt ért véget, követve azt a procedúrát, amiben az FIA és a résztvevők megegyeztek. A versenyen belüli biztonsági autós fázis időzítése nincs hatással erre a procedúrára.”

Az FIA tehát azzal indokolja a történteket, hogy mivel Ricciardo autója sebességben ragadt, a pályabírók nem tudták letolni azt a védőkorlát megnyitásába, és daru segítségét kellett igénybe vegyék, amivel elhúzódott a mentés. Arról azonban nem esik szó, hogy a késlekedés nagyban a versenyirányítás sara, mivel rossz autót tartóztattak fel, és ahelyett, hogy a Safety Car bevárta volna a versenyben vezető Max Verstappent, két és fél körön át haladt George Russell előtt.

Így az történt, hogy először mindenkit bevártak, hogy a mezőny a rossz sorrendben álljon be a biztonsági autó mögé, majd amikor a mentést végzők már a szalagkorlát megnyitása felé szállították Ricciardo autóját, elengedték a Safety Car és Verstappen között levő autókat, akiknek egy teljes kört kellett menniük, hogy beálljanak a sor végére. Erre pedig már valóban nem volt idő, hiszen hiába takarították már el a McLarent az 52. kör kezdetére, és lehetett volna újraindítani a mezőnyt akár két körre is, ekkor csak Verstappen, Bottas, Cunoda és Leclerc haladt a biztonsági autó mögött, a másik 12 versenyző a pálya teljesen másik részén járt, útban afelé, hogy utolérje ezt négyest. És akkor még a lekörözöttek körvisszavétele szóba sem került, hiszen annak ezután kellett volna megtörténnie.

Max Verstappen, Red Bull, Olasz Nagydíj
Elmaradt az utolsó körös csata Fotó: Pirelli

Nem mindenki volt annyira kritikus

Binotto, Horner, illetve Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke mellett akadtak azért olyanok is, akik megértőek voltak az FIA-val. Többek között Max Verstappen és George Russell is elmondta a futam utáni sajtótájékoztatón, hogy ez egyszerűen így jött ki.

„Amennyire én tudom, az autó sebességben ragadt, ezért tartott ennyi ideig az eltávolítása. Ha valaki oda parkol, nincs megnyitás a védőkorláton, mint néhány másik helyen. Emiatt kellett jönnie a darunak, és gondolom emiatt futottak ki az időből. Azt hiszem, nagyon szerencsétlen helyzet volt. Mindenki zöld jelzés mellett szeretné befejezni a versenyt, de sajnos kifutottunk a körökből. Én is új lágy gumikon haladtam, így nem aggódtam túlságosan az egykori sprint miatt” – nyilatkozta a holland.

„Azt hiszem, ilyen a versenyzés. Nem mindig könnyű, ha egy autó rossz helyen áll meg. Mindig zöld zászlónál akarjuk befejezni a versenyt, de mit lehet tenni? Ez egy ilyen játék. Nem tudom, hogy milyen volt a verseny képe, de véleményem szerint [az újraindítás] nem változtatta volna meg a végeredményt” – csatlakozott hozzá a Mercedes pilótája.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Forrás:FIA

Friss