back to top
2024. október 10. 02:59

KezdőlapUTÁNPÓTLÁSA hétvégén rajtol a WSK Champions Cup

A hétvégén rajtol a WSK Champions Cup

-

Nem csak a rally világbajnokság, de a legnagyobb rangú gokart sorozat, a WSK is a hétvégén veszi kezdetét, a Champions Cup futammal. A privát olasz bajnokságban nevelkedett a jelenlegi Forma–1-es mezőny jelentős része, egy ideje pedig több magyar tehetség is itt próbál kitörni. 

Január 20–23-a között rendezik a WSK idei első versenyét. Az önálló futamnak tekinthető WSK Champions Cup, az olaszországi Circuito South Garda Kartingra, vagy ahogyan a szakmában röviden emlegetik: Lonatóban költözött. 

Az előzetes tervek szerint a múlt heti kollektív teszt helyszínén, Adrián tartották volna a futamot, de azt a pályát technikai okok miatt be kellett zárni, így a teljes mezőny átköltözött Lonatóba. 

Péntek reggel sokan viccelődtek vele, hogy a helyszínváltás egyáltalán nem látszik. A páratartalom Lonatóban is 100%-os, így a köd miatt az első szabadedzéseket nem is lehetett megtartani.

Fotó: Hideg Ádám – Hideg Ádám, WSK 2021

A szezon első futamán hagyományosan sok versenyző szokott résztvenni. Most azonban csak a Mini kategóriában van száz feletti nevező, szám szerint 103. 

Legnagyobb örömünkre itt két magyar fiatalért is szurkolhatunk, Gender Tamás 537-essel, Gáspár Benett pedig 553-assal áll rajthoz. 

Az OKJ (Junior), az OK (Senior) és a váltós KZ2-es kategóriában ezúttal a gyári csapatok nem állnak rajthoz, csak a gyári támogatottak indulnak, így 35, 16 és 29 nevezője van a kategóriáknak. 

OKJ-ben Molnár Martin képviseli hazánkat, aki a nagyon előkelő 305-ös rajtszámot kapta – juniorban az ötödiket. 

Fotó: MHH Kart Team – Krózser Menyhért, WSK 2021

További két magyar versenyző tervez idén – többé kevésbé teljes – WSK szereplést, Hideg Ádám OKJ-ben, Krózser Menyhért pedig OK-ban. Mind a ketten részt vettek a múlt heti adriai kollektív teszten, ám most nagyon prózai okok miatt hiányoznak: Szombaton a középiskolai írásbeli felvételin vesznek részt. Ezen a hétvégén tehát náluk az iskola élvez előnyt a versenyzéssel szemben. 

A WSK Champions Cup eseményeit és a három magyar versenyző szereplését itt lehet követni.

Friss