kedd, május 24, 2022
KezdőlapUTÁNPÓTLÁSHárom magyarral rajtolt a WSK Champions Cup

Három magyarral rajtolt a WSK Champions Cup

-

- Advertisement -

Kezdetét vette a legrangosabb gokart sorozat, a WSK, amely januárban hagyományosan egy önálló futammal, a Champions Cuppal, a bajnokok kupájával rajtol. Három magyar versenyzőnek is szurkolhattunk, Gender Tominak és Gáspár Beninek Miniben, míg Molnár Martinnak OK Juniorban. 

Eredetileg az Adria Raceway-en indult volna a WSK szezon, a versenyzők és csapatok egy héttel korábban ezen a pályán vettek részt a kollektív teszten, ám technikai okok miatt váratlanul be kellett zárni a pályát. 

- Hirdetés -

A teljes mezőny így gyorsan átköltözött a South Garda Kartingra, rövidebb és népszerűbb nevén Lonatóba. A pénteki első szabadedzéseken ebből sokat nem látott a mezőny, ugyanis akkor a köd ereszkedett a pályára, hogy több bemenetet is törölni kellett. 

Később jókora csúszással ugyan, de elkezdődhetett a program. A törölt edzések egy kicsit felborították a menetrendet, hiszen a versenyzők az első köröket általában nem a versenyre szánt motorral teszik meg, annak finomhangolása az időmérő előtti edzésre marad. 

- Advertisement -

Ennek hiányában sokan az időmérőn tudták csak véglegesíteni a beállításaikat. 

Bár hagyományosan a Champions Cup az egyik legnépesebb rendezvénye a WSK-nak, ezúttal a gyári csapatok nem álltak rajthoz, ami miatt a mezőny egy kicsit foghíjas volt. 

Nem így a Mini kategóriában – ahol jellemzően nincsenek gyári csapatok –, ahol a világ minden pontjáról 92 nevezője volt a versenynek. 

A magyar színeket ketten képviselték: Gender Tamás az időmérőn 49., Gáspár Benett pedig az 52. lett.

Mindketten az A elődöntőbe kerültek, ahol Gáspár 21., Gender pedig a 28. helyen végzett, így nem jutottak döntőbe. 

Az OKJ (OK Junior) kategóriában Molnár Martinért szurkolhattunk, aki a 34 fős mezőnyben az időmérő 11. helyét szerezte meg. Az elődöntőben az igen előkelő 5. helyen végzett. A döntőben a rajt után a harmadik helyen is állt, de egy előtte történt baleset miatt visszaesett a hatodik helyre. 

Végül ötödiknek futott be, de a spoilere beesése és egy korábbi incidens miatt kétszer öt másodperc büntetést kapott, amivel a 16. helyen végzett. 

„Összességében jó hétvégénk volt, szerintem sikerült magamból kihozni a legjobbat – mondta Molnár Martin. – A teljesítményemmel elégedett vagyok, motorerőben és beállításban nem voltunk tökéletesek, de így is jó hétvégénk volt.”

A folytatásra nem kell sokat várni, hiszen a mezőny marad Lonatóban, ugyanis a hétvégén itt kezdődik a négyfutamos Super Master Series, ahol remélhetőleg már öt magyar versenyzőért szurkolhatunk. 

Gender, Gáspár és Molnár mellett ugyanis rajthoz áll OKJ-ban Hideg Ádám, OK-ban pedig Krózser Menyhért. Ők a Champions Cupot a középiskolai írásbeli felvételi miatt hagyták ki, de már gőzerővel koncentrálnak idei első megmérettetésükre. 

A WSK Champions Cup részletes eredményei itt találhatók.

- Advertisement -

Friss