2024. április 19. 12:18

KezdőlapUTÁNPÓTLÁSKrózser Menya nagyon nehéz hétvégéje

Krózser Menya nagyon nehéz hétvégéje

-

Legnehezebb hétvégéjét teljesítette Krózser Menya az OK kategóriában a WSK Super Master Series negyedik futamán, Sarnóban. A váz, a gumik és a magyar versenyző stílusa valahogy sehogyan sem akartak azonos pályára állni. 

Menya tempója az első négy körben nagyon jó volt, ám onnantól kezdve nem tudott a mezőnnyel azonos módon gyorsulni. A Ward Racing vázat cserélt, több beállítást is kipróbált, de nem sikerült előrelépni. A problémát valószínűleg az jelentette, hogy a váz sok terhelést adott a hátsó gumikra, amelyek így gyorsabban veszítettek a tapadásból. 

Menya az 57 fős OK mezőnyből az időmérőn 33. lett. Ezen a helyezésén általában javítani szokott, de most nem sikerült, az előfutamok után a 44. helyen állt, a B elődöntőben pedig 24. lett, és nem sikerült beverekednie magát a döntőbe. 

„Fú, nagyon nehéz hétvége volt – mondta Menya. – Próbáltam minden optimizmusomat összeszedni, de a verseny végére nagyon magam alatt voltam. Bármit csináltunk, nem sikerült előrelépni. Vasárnap délután volt egy beszélgetésem a csapattulajdonossal, aki egy kicsit megnyugtatott. 

Fotó: MHH Kart Team

Mondta, hogy nagyon különleges a vezetési stílusom, azonnal gyors vagyok, és hogy ehhez a csapatnak is meg kell találnia a megfelelő beállítást és nekem is meg kell tanulnom alkalmazkodni a körülményekhez.

Néha vannak ilyen hétvégék, amikor semmi sem akar összejönni. Ráadásul egyik baj szüli a másikat, de az ilyen hétvégékből lehet a legtöbbet tanulni. 

Nehéz pozitívumot találni, de végül is egy csomó tapasztalatot szereztem a felgumizott sarnói pályán, ha legközelebb jövünk ide versenyezni, akkor ez biztos előnyt jelent.

Fotó: MHH Kart Team

A következő versenyem két hét múlva lesz Portimaoban, ott nagyon szeretnék egy tiszta és eredményes hétvégét futni.“

Krózser Menyhért, MHH Kart Team, OK (Senior) eredmények
WSK Super Master Series, 4. futam, Sarno (Olaszország) 2022. március 10–13.

Résztvevők: 57
Időmérő csoport: 17.
Időmérő összesített: 33.
CE előfutam: 12.
CD előfutam: 18.
AC előfutam: 22.
BC előfutam: 15.
Előfutamok összesítve: 44.
B elődöntő: 24.
Összesített a döntő előtt: 46.
WSK Super Master Series bajnokság helyezése: 30., 13 ponttal

Teljes eredménylista itt található.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss