2024. március 29. 14:57

KezdőlapUTÁNPÓTLÁSHideg Ádám húszat előzött a döntőben

Hideg Ádám húszat előzött a döntőben

-

Betegség, két elgörbült váz, egy rossz szett gumi és egy motorcsere sem tudta megállítani Hideg Ádámot a Champions of the Future Euro Series negyedik futamán, Franciacortában, Olaszországban. A Sodikart gyári versenyzője minden nehézség ellenére döntőbe verekedte magát, ahol csodát művelt: a 27. helyről indulva húszat előzött, és hetediknek futott be, miközben a döntő leggyorsabb köre is az övé lett. 

Hihetetlen hétvégéje volt Hideg Ádámnak, aki a szabadedzéseken a leggyorsabbak között volt. Ám amikor az időmérőre feltették a versenyhétvégére kapott 10 abroncsból az első szettet, jelentősen csökkent a tempója és a 79 fős OKJ mezőnyben 30. lett. 

F csoportba került, ami azt jelenti, hogy mind az öt előfutamban külső ívről rajtol. Ez Franciacortában is nagy hátrány, a rajt után a külső sor általában 3-5 pozíciót vesztve tud csak besorolni. 

Ádám az első előfutamban a 10.-ről a 14. helyre esett vissza a rajtban, de már éppen a nyolcadikra kapaszkodott fel, amikor oldalról eltalálták és kiesett. Nagyobb baj volt, hogy elgörbült a váza, amit ki kellett cserélni. Az esős pályára beállított tartalék vázat nem volt idő átállítani, így a második előfutamban sem tudott javítani. 

Fotó: Hideg Team

Szombaton, a maradék három előfutam egyikében újra nekiütköztek, másodszorra is elgörbült a váza – négy milliméter volt a különbség a két oldal között. Ráadásul ekkorra egy betegség is kezdte leszívni az energiáját. 

Az ötödik előfutamra külső oldalra felraktak két új gumit, amivel látványosan gyorsult Ádám tempója. Ennek ellenére az előfutamok után ugyanúgy a 30. helyen állt. 

A szuperfutam volt a hétvége mély pontja – pedig még motort is cserélt a Sodikart csapata –, ekkorra Ádám a betegség miatt érezhetően elfáradt és többet védekezett a kelleténél, de így is javított négy pozíciót és 11.-nek futott be. 

Ezzel a döntő 27. rajtkockáját foglalhatta el. Felrakták neki a maradék négy új versenygumit, és onnantól kezdve mindenki csak ámult és bámult. Hideg Ádám az OKJ mezőny legerősebb versenyzői között szárnyalt, húsz pozíciót javított, és 7.-nek futott be úgy, hogy közben természetesen a leggyorsabb kört is megfutotta. 

„Nagyon hullámzó hétvégénk volt – mondta Hideg Ádám. – A szabadedzések most is jól sikerültek, de az időmérőre megint elveszett a tempóm. Az előfutamokon kétszer is belém ütköztek, amikor pedig a tartalék vázzal mentem, az elég nehéz futam volt. 

A döntőre viszont minden összeállt, jó volt a váz, előtte cseréltek motort, az is jól működött, a négy új gumi is hibátlan volt, végre csak rajtam múlott. Büszke vagyok rá, hogy húsz helyet tudtam javítani a döntőben. Ha az időmérőn versenyképesebb a gumi, akkor még jobban is sikerülhetett volna a hétvégém.“

Fotó: Hideg Team

„A döntő magáért beszél – mondta a büszke apuka, Hideg Krisztián. – Sajnos a mostani hétvégére is rányomta a bélyegét a gumik minőségi szórása. Az időmérős gumink tempója köszönő viszonyban sem volt a döntőben használtakéval. 

Ádám szombaton már nagyon sápadt volt, a szuperfutamban nem is tudta kihozni magából a maximumot, de a döntőben nagyon odatette magát. Ennyi mosolygós arcot még soha sem láttunk a Sodikart csapatában. Jó lenne már  egyszer egyforma minőségű gumit kapni, hogy tényleg csak a gyerekek tudása, és ne a szerencse döntsön, hogy ki milyen szett gumit kap.“

Hideg Ádám ezzel a mentésével a döntőben kilenc bajnoki pontot szerzett, és összesen 28 ponttal a négy futamos Champions of the Future Euro Series 15. helyén végzett az OKJ kategóriában. 

Következő versenye július 8–10-én lesz ugyancsak Franciacortában, ahol az FIA gokart Európa-bajnokság negyedik futamát rendezik. 

Hideg Ádám, OKJ eredményei
Champions of the Future Euro Series, Franciacorta (Olaszország), 2022. június 24–26.

Résztvevők: 79
Időmérő csoport: 10.
Időmérő: 30.
EF előfutam: 20. (kiesett)
CF előfutam: 13.
BF előfutam: 8.
DF előfutam: 11.
AF előfutam: 7.
Előfutamok összesen: 30.
Szuperfutam 2: 11.
Összesített eredmény a döntő előtt: 27.
Döntő: 7. 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss