2024. március 29. 02:35

KezdőlapWRCBreen: Ez hatalmas csapás volt

Breen: Ez hatalmas csapás volt

-

Craig Breen nagy csapásként élte meg, hogy az Észak-Ír Rallyt nem sikerült idén sem betenni a rally világbajnokság naptárba. Az ír versenyző szerint ez a futam csak jót tenne a bajnokságnak.

Utoljára 2019-ben rendeztek Brit Rallyt a WRC-ben, és az akkori Wales Rally után úgy tűnt, hogy idén augusztusban sikerülhet ismét az Egyesült Királyságba vinni a WRC mezőnyt, azonban az Észak-Ír Rally szervezője kénytelen volt lemondani az idei WRC futamrendezésről.

Ír versenyzőként érthetően csalódottan vette tudomásul Bobby Willis, a verseny promóterének döntését Craig Breen.

„Az igazat megvallva nagy csapás volt, hogy nem lesz Észak-Ír Rally” – mondta az M-Sport versenyzője a Dirtfishnek. „Nagyon sajnálom Bobby Willist és mindenkit, aki az Észak-Ír Rallyn dolgozik és a szívüket teszik a verseny létrehozásába már évek óta. Ok, még nem adták fel a 2023-as tervet, de akkor is csalódás. A verseny megérdemelné, hogy WRC futam legyen, és a bajnokság szempontjából is örvendetes lenne. Tudom, hogy elfogult vagyok, de a bajnokság jobbá válna egy ilyen versennyel. A kezdetekkor kijelentettem, hogy támogatni fogom Bobby Willist. Azt hiszem, rajtam kívül Elfyn Evans is szeretné, hogy létrejöjjön ez a verseny. Mindketten tudjuk, hogy milyen azokon a szakaszokon versenyezni. Ráadásul augusztusban jó esély lenne egy száraz versenyre is. Szerintem elképesztő verseny lenne, de még várnunk kell.”

Breen sajnálja azt is, hogy a Wales Rally estében megszűnt a walesi kormány támogatása, és emiatt kikerült a WRC naptárból.

„Nagyon furcsa, hogy 2019 óta nem járhattam a walesi erdőkben. Jobban belegondolva nagyon régen volt már. Furcsa, hogy egy ilyen népszerű verseny megszűnik. Szomorú vagyok, hogy nem tudunk visszamenni.”

Robert Reid, Richard Burns korábbi navigátora számára is csalódás, hogy nincs a WRC-ben brit verseny.

„Csalódás, hogy az Észak-Ír Rally idén sem lesz megtartva” – mondta az FIA nemrég megválasztott alelnöke. „A WRC promóter egyértelműen támogatna egy versenyt az Egyesült Királyságban, ezért meg kell vizsgálnia az államnak, hogy miként tudna előhozni egy megfelelő verseny jelöltet. Úgy gondolom, az Egyesült Királyság egyike azon országoknak, mely a motorsport hazája, ezért jó lenne látni ott ismét egy WRC futamot.”

A belfasti Circuit of Ireland versenyt 2016-ban rendezték meg utoljára ERC futamként, és Craig Breen egy Citroen DS3 R5-tel tudott nyerni (képen). A versenyt 2020-ban és 2021-ben törölték, idén április 15-16-án terveznek megtartani.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Forrás:dirtfish.com

Friss