2024. április 19. 11:14

KezdőlapWRCPajari letette névjegyét R5-ös autóval is – Egy kis finn rally videóval

Pajari letette névjegyét R5-ös autóval is – Egy kis finn rally videóval

-

A junior világbajnoki cím védője, Sami Pajari először indult R5-ös autóval a finn rallybajnokság második futamán, az Auto Sorsa Riihimäki Rallyn. A kezdeti nehézség után több igen figyelemreméltó időt autózott és végül a negyedik helyet szerezte meg. 

A húsz éves Sami Pajari Emmi Mälkönen navigálásával állt rajthoz egy első generációs Ford Fiesta R5-tel.

Pajari tavaly Ford Fiesta Rally4-gyel nyerte meg a junior világbajnokságot, idén pedig marad a sorozatban, azonban már az összkerekes Ford Fiesta Rally3-mal versenyez.

A Monte-Carlo Rallyn a WRC3 Open kategória győzelmével kezdett,  a hazai bajnokságának második fordulóján azonban kipróbálhatott egy Ford Fiesta R5-öt, mellyel két szakasz után a 10. helyet foglalta el.

„Nehéz volt a kezdés számunkra, de erre is számítottunk – írta közösségi oldalán Pajari. – A körülmények extrémek, de folyamatosan tanuljuk az autót. A további hat szakaszon még tudunk fejlődni.”

A finn versenyző a harmadik szakaszon a hatodik helyig tudott előre lépni, majd öt szakasz után a hetedik helyet foglalta el.

„Néha jónak érzem a vezetést, néha pedig nem. Megpróbáltam tiszta szakaszokat teljesíteni, de talán kicsit merészebb taktikával kellene próbálkozni az utolsó három szakaszon. A legfontosabb azonban, hogy nem hibáztunk eddig.”

Az Auto Sorsa Riihimäki Rallyn készült videó (a B-s Audi replika, de így is nagyon jól néz ki.):


Az utolsó körben Pajari egészen a negyedik helyig tudott előre lépni.

„Fantasztikus verseny volt – írta az utolsó szakasz után. – Hihetetlen, hogy az első R5-ös autóval teljesített versenyünket a negyedik helyen zártuk. Nagy köszönet mindenkinek, aki segített nekünk.”

A versenyt Teemu Asunmaa nyerte Skoda Fabia Rally2-vel, márkatársai, Mikko Heikkila és Juha Salo előtt.

Sami Pajari következő versenye a Svéd Rally lesz, ahol megkezdi junior világbajnoki szereplését is.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss