2024. április 18. 22:58

KezdőlapWRCA Toyota hatvan versenyzőből választotta ki Katsuta utódait

A Toyota hatvan versenyzőből választotta ki Katsuta utódait

-

A Toyota Gazoo Racing három versenyzőt jelölt ki, akik részt vesznek a WRC Challenge Programban, melyből Takamoto Katsuta is ki került.

Még nem született meg a várva-várt japán győzelem a rally világbajnokságon, sőt Takamoto Katsuta pályafutása még igen erősen felfelé ível, de a japán gyártó máris keresi utódját. Ezúttal nem kevesebb, mint három fiatal versenyzőt karoltak fel.

A 20 éves Hikaru Kogure, a 21 éves Nao Otake és a 24 éves Yuki Yamamoto jutott be az előzetes felmérés után a Toyota WRC Challenge programjába. A fiatal japán versenyzők áprilisban Finnországba költöznek és elkezdik a felkészülést, hogy az év második felében már európai rally versenyeken induljanak Rally4-es autókkal.

A Toyota tehetségkutató programja 2015-ben indult, és az első projektből került ki Takamo Katsuta, aki már teljes szezonokat teljesít a rally vb-n, és a tavalyi Szafari Rallyn Sébastien Ogier mögött a második helyen zárt.

A második tehetségkutató program tavaly augusztusban indult hatva résztvevővel, melyből már csak nyolcan mehettek a Toyota finn központjába, ahol edzőtáborban vettek részt Mikko Hirvonen, Juho Hänninen és Jouni Ampuja irányításával. A japán versenyzők a Toyota GR Yaris utcai autóját, crosskartokat és Rally4-es autókat vezettek.

Takamoto Katsuta 2016-ban, Finnországban debütált a rally vb-n Ford Fiesta R5-tel, a legerősebb kategóriában pedig a 2019-es Német Rallyn indult először. A 29 éves versenyző az eddigi 40 vb-futama során öt szakaszt tudott nyerni és egyszer állhatott dobogóra. Katsuta legjobb év végi eredménye a hetedik hely volt, melyet tavaly szerzett meg.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Forrás:dirtfish.com

Friss