2024. március 29. 05:38

KezdőlapWRCLoubet visszatér korábbi navigátorához 

Loubet visszatér korábbi navigátorához 

-

Pierre-Louis Loubet idén visszatér az M-Sport csapatához, ahol hét WRC futamon áll rajthoz Ford Puma Rally1-gyel, és visszatér korábbi navigátorához, Vincent Landais-hoz is. 

Pierre-Louis Loubet és Vincent Landais 2015-től versenyzett együtt azonban a tavalyi Horvát Rally után Loubet navigátort váltott és Florian Haut-Labourdette navigálásával folytatta WRC karrierjét. 

A navigátorváltás sem hozott nagy változást Loubet karrierjében, később is balszerencsés versenyei voltak. 

A WRC2 korábbi világbajnoka idén 2017 után visszatér az M-Sport csapatához, és visszatér Landais-hoz is. 

“Nagy örömmel jelentem be, hogy Vincent Landais lesz a navigátorom ismét – írta közösségi oldalán Loubet. – Biztos vagyok benne, hogy idén nagyszerű szezonunk lesz együtt. Hiszem, hogy együtt el tudjuk érni idei céljainkat. 

A fiatal pilóta Landais-val együtt nyerte meg a WRC2-t 2019-ben, majd 2020-tól a Francia Motorsport Szövetség támogatásával a Hyundai Motorsport versenyzője lett, azonban sem 2020-ban, sem pedig tavaly nem tudott komoly eredményt elérni. Ezt követően jött az idei évre a csapatváltás. 

Az M-Sport csapatával a Horvát Rallyn indulnak először, majd Szardínián, Portugáliában, Észtországban, Finnországban, és Görögországban fognak versenyezni, további tervek fűződnek az augusztus közepi WRC futamhoz és októberi Spanyol Rallyhoz. 

A francia pilóta korábban elmondta a Dirtfishnek, hogy az M-Sportnál teljesen más körülmények között tud versenyezni idén, mint korábban a Hyundainál, ezért karrierjében jelentős javulásra számít. 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss