2024. március 29. 00:05

KezdőlapWRCTanak a dobogót célozza meg Svédországban 

Tanak a dobogót célozza meg Svédországban 

-

Ott Tanak első dobogós eredményét a Hyundai-al Svédországban szerezte meg, és a rossz szezonkezdés után hasonló eredményben bízik az idei versenyen is. 

Ott Tanak a 2019-es WRC győzteseként 2020-ban a Toyotától a Hyundaihoz igazolt és a koreai gyártó autójával Svédországban a második helyen ért célba megszerezve a Hyundai-al első Top 3-as eredményét. 

2020-ban az észt versenyző a Svéd Rally helyére került finn Arctic Rallyn magabiztosan tudott nyerni, így érthető, hogy a Monte-Carlo Rallyn való kiesés után idén a Hyundai Rally1-es autójával is szeretne dobogón zárni. 

“A Svéd Rally idén egy teljesen új verseny lesz, mivel északabbra rendezik meg, mint korábban – mondta Ott Tanak. – Igazából nem tudom, hogy mire számítsak az új helyszíntől, de a havon vezetést mindig nagyon élveztem. Svédországban álltam először dobogóra a Hyundai versenyzőjeként, ezért sokat jelentene, ha ezt az eredményt megtudnánk idén ismételni. Meg van a motiváció, hogy a nehéz év kezdés után ezúttal már harcoljunk a legjobb eredményekért. Egy jó helyezés lendületet is adhatna, melyet egész évre megtudnánk őrizni. Tavaly nyertünk a finn Arctic Rallyn, ezért tudjuk, hogy gyorsak tudunk lenni a hóban. A célunk Svédországban, hogy már a rajttól kezdve jó tempóval harcoljunk egy jó eredményért.” 

Ott Tanak 2010-től kilencszer indult a Svéd Rallyn eddig, 2017-ben a második helyet szerezte meg a Ford Fiesta WRC-vel, majd ezt követően jött a 2019-es győzelem a Toyotával és 2020-as második helyen a Hyundai-jal. 

A Svéd Rallyt jövő héten rendezik, a mezőnynek 17 szakaszt kell teljesíteni, miután kettőt törölni kellett a rénszarvas csordák vonulása miatt. 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss