2024. március 29. 14:19

KezdőlapWRCNeuville már azt sem tudja, mire számíthat 

Neuville már azt sem tudja, mire számíthat 

-

Thierry Neuville a Svéd Rally 2018-as győzteseként javítana a Monte-Carlo Rallyn elért hatodik helyezésén, de a verseny új pályái miatt nem tudja, hogy mire számíthat. 

Thierry Neuville eddig kilencszer indult a Svéd Rallyn és 2018-as győzelme mellett további két alkalommal tudott dobogóra állni a Hyundai versenyzőjeként. 

Az idei évet szerette volna jobban kezdeni, mint a Monte-Carlo Rallyn elért hatodik hely, azonban a szezon havas versenyén lehetősége lesz a javításra. 

“A teljesen új útvonal miatt nehéz megmondani, hogy mire számíthatunk – mondta Thierry Neuville. – A Hyundai Rally1-es autójával még nincs nagy tapasztalatunk havon, a várhatóan megfelelő körülmények között vélhetően jobb eredményért harcolhatunk.

Egy havas verseny mindig nagyon látványos szöges gumikon a hófalaknak támaszkodva és keresztben csúszva. Kicsit agresszívabban kell havon vezetni, hogy a szögek megfelelően a talajba fúródjanak. Mindenki keményen dolgozott a csapatban az elmúlt hónapokban, így bízunk benne, hogy Svédországban végre jó eredmény formájában kifizetődik a kemény munka.” 

A tavalyi szezont harmadik helyen záró belga versenyző eddigi 130 WRC futamából 15-öt tudott megnyerni és kereken 50 alkalommal állt dobogóra. 

A Hyundai Neuville Monte-Carlo Rallyn elért eredményének köszönhetően a gyártók bajnokságának harmadik helyén áll. 

A Svéd Rallyt jövő héten rendezik, a mezőnynek 17 szakaszt kell teljesíteni, miután kettőt törölni kellett a rénszarvas csordák vonulása miatt. 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss