2024. április 19. 16:09

KezdőlapWRCMáris módosítaná a hibrid szabályokat a Hyundai és a Toyota

Máris módosítaná a hibrid szabályokat a Hyundai és a Toyota

-

A Svéd Rallyn történt meghibások miatt a hibridekre vonatkozó szabályok módosítását kezdeményezi a Toyota és a Hyundai. A cél az, hogy egy technikai hiba miatt ne kelljen befejeznie a versenyt egy-egy autónak.

Mindkét gyártó elvesztett egy-egy győzelemért harcoló párost a múlt hétvégi Svéd-rallyn, miután meghibásodott a hibrid egységük.

Az új hibrid alkatrészre vonatkozó jelenlegi FIA-szabályok értelmében a pilóták és a csapatok nem folytathatják a versenyt, ha figyelmeztető fények megjelennek, vagy ha egy hibrid egységen nem világítanak az aktív lámpák, még akkor sem, ha az autó továbbra is működik a belső égésű motorjával.

Ebben a helyzetben a Rally1 autóit gyakorlatilag karanténba helyezik, és a csapatok biztonsági megfontolásokból nem nyúlhatnak hozzájuk mindaddig, amíg a hibrid egységek beszállítói, a Compact Dynamics és az FIA, nem adnak rá engedélyt.

A hétvégén piros lámpa jelent meg Ott Tanak autójának hibrid egységén, miközben az 5. szakaszon mindössze 1,1 másodperccel volt az első helyezett Evans mögött. Nem csoda, hogy az észt mérges volt, és annak ellenére, hogy autója még működőképes volt, ki kellett állnia. A 2019-es világbajnok később így jellemezte a helyzetet: „olyan, aminek soha nem szabadna megtörténnie a sportban.”

Evans is hasonló sorsra jutott, bár az ő esetében nem világított az aktív lámpa a rendszeren, miután megjavította sérült Yarist a vasárnapi 16. szakaszon történt balesetet követően.

A Hyundai csapatigazgató-helyettese, Julien Moncet úgy véli, hogy a szabályozást módosítani kell, hogy a jövőben ne ismétlődhessen meg ez a helyzet.

„Először is, Ott nagyon frusztrált, és mi is, mivel megvolt a tempója” – mondta Moncet az Autosportnak.

„Tudjuk, milyen gyors tud lenni Svédországban, úgyhogy ez kiábrándító. Azt hiszem, egy állásponton vagyunk a többi gyártóval és az FIA-val, hogy át kell gondolnunk néhány sportszabályt, hogy elkerüljük ezeket a helyzeteket. Dolgozzunk együtt. A hétvégén már volt néhány megbeszélésünk, és meg kell lépnünk, hogy frissítjük a szabályokat, hogy elkerüljük, hogy ez még egyszer megtörténjen.

Tanak
Fotó: Hyundai Motorsport

A Toyota csapatvezetője Jari-Matti Latvala is megérti, hogy az új technológiával problémák merülhetnek fel, és tisztában van a biztonsági szempontokkal is, de egyetért azzal, hogy a hibrid meghibásodások nem kényszeríthetik a csapatokat a versenyek feladására.

Nem Evans volt az egyetlen Toyota versenyző, aki hibrid problémákkal küzdött. A győztes Kalle Rovanpera sem használta a hibrid egységét, de a rendszer a megfelelő lámpákkal jelezett, így a finn folytatni tudta.

„Látom, hogy jelenleg túl sok problémánk van velük. Stabilnak kell lenniük, és nem adhatnak okot arra, hogy egy gyári autó megálljon a rallykon, szóval úgy gondolom, hogy van hova fejlődni. Reméljük, hogy az FIA jobban reagál majd erre” – mondta Latvala, majd a szabályfrissítés szükségességére is reagált. „Azt hiszem, valami ilyesmit meg kell fontolnunk, mert ez a lényeg. Megértjük, hogy a motorsportban technikai problémák előfordulhatnak, de mivel a hibrid egységekről van szó, nem tehetünk semmit. Mert külső beszállítótól jönnek.”

„Nem szabad meggátolniuk, hogy folytassuk a versenyt. Láttuk, hogy Kalle megnyerte a rallyt, és az utolsó napon nem volt hibridje. Elfynnek pedig nem volt vasárnap reggel. Olyan helyzetbe kellene kerülnünk, hogy ezek miatt ne kelljen kiállni. Azt hiszem, frissíthetnénk a sportszabályzatot. A legfontoosabb a biztonság, de úgy gondolom, hogy javíthatunk úgy, hogy megőrizzük a biztonságot, de az autókat továbbra is versenyben tarthatjuk” – összegzett Latvala.

Lappi
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss