2024. április 19. 02:06

KezdőlapWRCTanak 12 hónapja gödörben

Tanak 12 hónapja gödörben

-

Nem kevesebb, mint egy év telt el Ott Tanak utolsó győzelme óta, így kijelenthető, hogy gödörbe került a 2019-es Rally Világbajnok. 

Ott Tanak utolsó győzelme a finn Arctic Rallyn volt 2021 februárjában, azóta pedig dobogóra is csupán háromszor tudott állni, az utolsó három versenyén pedig a Top 10-be sem tudott bekerülni. 

Tanak
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

A 2021-es Horvát Rallyn a negyedik helyet szerezte meg, úgy, hogy Sébastien Ogier, Elfyn Evans és Thierry Neuville tempóját nem tudta felvenni. Végül 1:17 perc hátránnyal ért célba Neuville mögött és 1:44,6 perccel előzte meg a fordos Adrien Fourmaux-t. 

Tanak
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

A Portugál Rallyn Az első napot sikerült az észt versenyzőnek megnyernie, mögötte 6 másodperccel Elfyn Evans, 9 másodperccel pedig Dani Sordo állt. Tanak a pozicióját még négy szakaszon át tudta tartani a második napon, majd megsérült autójának felfüggesztése, és kénytelen volt kiállni. Vasárnap visszatért és a Power Stage-t meg tudta nyerni, abszolútban pedig a 21. helyen zárt. 

Tanak
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

A Szardínia Rallyn megismételte portugál teljesítményét, minden tekintetben. Az első 11 szakaszon végig vezetve 40,5 másodperccel előzte meg Sébastien Ogier-t, amikor a 12. szakaszon ismét megsérült a Hyundai felfüggesztése és kiállni kényszerült. A záró napon ismét visszatért, és a Power Stage-n a második idővel négy pontot szerzett, összesítésben pedig a 24. helyen ért célba. 

Tanak
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

A kenyai Szafari Rallyn aztán sikerült Tanaknak a harmadik helyen zárni, így négy hónap után állhatott újra dobogóra. Az észt versenyző okos versenyzéssel szinte a teljes futamon a harmadik helyet foglalta el. A második nap utolsó szakaszán a szakadó esőben azonban nem működött a Hyundai ablaktörlője, ami miatt a negyedik helyre csúszott, végül a záró napon sikerült visszakapaszkodnia a dobogó harmadik helyére. 

Tanak
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

A hazai versenyén, az Észt Rallyn úgy indulhatott a 2019-es világbajnok, hogy egy évvel korábban magabiztosan nyert. 2021-ben azonban ez a verseny is a gyorsan elfeledős versenyek közé került. A verseny negyedik szakaszát követően egy kicsúszást utáni kettős defekt miatt a hetedik helyről kiállni kényszerült. A második napon visszatért a mezőnybe, és végül a Power Stage-t megnyerve az abszolút 31. helyet szerezte meg. 

Tanak
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

A belga Ypres Rallyn megnyerte az első szakaszt, majd a nyitó napot a harmadik helyen zárta Thierry Neuville és Craig Breen mögött, így a Hyundai ekkor hármas vezetésnek örülhetett. A szombat azonban már nem sikerült jól az észt versenyzőnek, az első szakaszon defektes kereket kellett cserélnie. A sors sem akarta megkönnyíteni Tanak dolgát, a kerékcsere az emelő hibája miatt 3 percen át tartott. Végül a hatodik helyen zárta a versenyt. 

Tanak
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Az Acropolisz Rallyn aztán ismét sikerült visszatérnie a dobogóra, egész pontosan annak is a második fokára. Kalle Rovanpera tempójával kevésbé tudott harcolni, azonban Sébastien Ogier-t sikerült megelőznie. Probléma mentes azonban ez a verseny sem volt, hiszen a Power Stage előtt el kezdett füstölni autója, amit végül sikerült megszűntetni, de a záró szakaszon csupán ötödik lett. 

Tanak
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

A Finn Rallyn tudott utoljára a Top10-be kerülni, a második helyet szerezve meg. A versenyen Craig Breennel, Elfyn Evans-szel, Esapekka Lappival és Kalle Rovanperával harcolt a győzelemért. Végül Elfyn Evans második naptól kezdődő tempójával nem tudott lépést tartani, de sikerült a második helyen zárnia. 

Tanak
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

A Spanyol Rallyval pedig megkezdődött Tanak vesszőfutása, már a harmadik szakaszon balesetet szenvedett, ami miatt végleg ki kellett állnia. Ezzel pedig be is fejeződött 2021-es szezonja, miután a Monza Rallyn már nem indult személyes okok miatt. 

Tanak
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Az idei Monte-Carlo Rallyn szombaton az ötödikről a nyolcadik helyre csúszott egy defekt miatt, majd a havas Sisteron szakaszon sziklaoldalnak csúszott, ami miatt megsérült a Hyundai i20 N Rally1 hűtője, kiesett és már az utolsó napra sem tért vissza. 

Tanak
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

A Svéd Rallyn az első szakaszt megnyerte, majd elvesztette első lökhárítóját, ami miatt sérült autója aerodinamikai csomagja. Végül azonban meghibásodott a hibrid egység meghibásodása miatt kiállni kényszerült már az első napon. Szombaton visszatért, majd a versenyt a Power Stage szakasz megnyerésével a 20. helyen zárta. 

Ott Tanak a 12 éve tartó gödör ellenére sem veszített tempójából, csupán önmaga és autója megbízhatósága miatt nem volt képes immáron három verseny óta a legjobb 10-be kerülni. 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss