2024. április 16. 06:51

KezdőlapTEREPRALLYA Dakaron folytatja Julien Ingrassia 

A Dakaron folytatja Julien Ingrassia 

-

Sébastien Ogier korábbi navigátora, a szintén nyolcszoros rally világbajnok Julien Ingrassia 2023-ban rajthoz áll a Dakaron Mika Pisano társaként. 

Sébastien Ogier-vel korábban nyolc rally világbajnoki címet szerzett Julien Ingrassia, azonban a tavalyi év végén Ingrassia WRC karrierje befejezése mellett döntött. A francia navigátor most azonban bejelentette, hogy visszatér a motorsportba navigátorként és rajthoz áll a 2023-as Dakaron Mika Pisano társaként. 

“A tereprally teljesen más, mint a WRC – mondta Sébastien Ogier korábbi navigátora a Dirtfishnek. – A két dolgot nem lehet összehasonlítani, de a Dakar nagyszerű lehetőség, hogy új készségeket fejlesszek, új kihívásokat fedezzek fel.” 

A Dakaron való induláson korábban a WRC-ben való sűrű programja miatt nem gondolt Ingrassia. 

“Természetesen mindig is az egyik legikonikusabb versenynek tartottam a motorsportban a Dakart, de a WRC program sűrűsége miatt sosem gondoltam, hogy részt vegyek rajta. Az elmúlt időben azonban volt lehetőségem a részvételen gondolkozni. Kíváncsi vagyok a Dakarra belülről, az autóban átélve, kíváncsi vagyok a szakaszok durvaságára, hosszára és a versenyen tapasztalható nagy melegre. Biztosan szükségem lesz egy erős felkészítő programra, amit Stephane Orsier edzőmmel fogunk kitalálni.” 

Ingrassia várhatóan rajthoz áll a Tereprally Vb negyedik versenyén, az Andalúz Rallyn június 7-12. között a felkészülés jegyében. 

A francia navigátor és Pisano közös tesztjei várhatóan már áprilisban elkezdődnek, majd májusban folytatódnak. 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Forrás:dirtfish.com

Friss