2024. április 19. 23:03

KezdőlapWRCLatvala: Értékeltünk és fejlesztettünk 

Latvala: Értékeltünk és fejlesztettünk 

-

Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatmenedzsere elárulta, hogy a WRC szezon első két versenyének értékelésével és az autó fejlesztésével telt a vb két hónapig tartó szünete a Horvát Rally előtt. 

“A szezon első két versenye nagyon intenzív volt, de a Svéd Rally utáni szünetben lehetőség nyílt a versenyek értékelésére, valamint az autó fejlesztésére is – mondta Jari-Matti Latvala. – Teszteltünk néhány napot Szardínián, majd következett a Horvát Rally előtti teszt. Eddig a hibrid rendszer és az autó megbízhatóságára törekedtünk, de most már foglalkozhatunk az autó minél jobb beállítására is.” 

Latvala szerint a Horvát Rally nagy kihívásokat tartogat. 

“A Horvát rally hatalmas kihívás, mert a szakaszok tapadási szintje folyamatosan változik. Azt hiszem, ez sok versenyzőnek tavaly meglepetés volt. Idén, akik már másodszor indulnak ezen a versenyen, már tudni fogják, hogy mire számítsanak.”  

Tavaly a Toyota kettős győzelmet aratott Horvátországban, miután Sébastien Ogier nyert és Elfyn Evans második lett. Idén Ogier már nem indul déli szomszédunkban, míg Esapekka Lappi először fog versenyezni ezen a futamon. 

“Kalle Rovanpera tavaly szintén a világbajnokság éléről várhatta a versenyt, de nem sokáig tartott számára a rally. Elfyn Evans tavaly nagyon közel volt a győzelemhez, és biztosan ennek elérésére fog hajtani idén is. Esapekka Lappi ugyanakkor először fog versenyezni ezeken a pályákon, így az ő megközelítése vélhetően óvatosabb, mint társaié.” 

Az idei Horvát Rallyn, mely a Rally Világbajnokság harmadik versenye lesz, összesen 20 szakaszt kell teljesíteni, így a versenytáv 291,84 km lesz. 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss