2024. április 19. 21:59

KezdőlapWRCSaját magán dolgozott Fourmaux 

Saját magán dolgozott Fourmaux 

-

Adrien Fourmaux három verseny után még pont nélkül állt a Rally Világbajnokságon, ezért Portugáliában inkább a hiba nélküli vezetésre törekedett. 

Adrien Fourmaux a Monte-Carlo Rallyn és Horvátországban baleset, míg Svédországban műszaki hiba miatt esett ki, így ráfért már egy verseny, ahol célba ér. 

Erre is törekedett Portugáliában és nem pedig a gyorsaságra. 

“Igyekeztem jó teljesítményt nyújtva vezetni Portugáliában – mondta az M-Sport francia pilótája a Dirtfishnek. – Nyilván nem olyan tempóval vezettem, amire képes vagyok, de a hiba nélküli vezetés volt most a fontosabb. A gyorsaság a tapasztalaton múlik, így idővel az is megérkezik. Előbb fejben kell megerősödni. Olyan versenyzőnek is, mint Ott Tanak, voltak rosszabb időszakai, de aztán átlendülve a problémákon a csúcsra tudott érni. Mindenkinek a karrierje nem lehet mindig a csúcson, vannak hullámvölgyek és hegyek is, akárcsak Oliver Solberg esetében.” 

A közeledő Szardínia Rallyn Adrien Fourmaux még nem tudott korábban probléma mentes versenyt teljesíteni, így, ha ott ezt sikerül elérnie, akkor komolyan nőhet ismét önbizalma. 

A francia pilóta a Portugál Rallyn a kilencedik lett, így már sikerült két pontot gyűjtenie a bajnokságban. 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss