szombat, július 2, 2022
KezdőlapWRCTanak megismételné a tavalyi versenyt, pedig akkor kiesett

Tanak megismételné a tavalyi versenyt, pedig akkor kiesett

-

- Advertisement -

Ott Tanak számára felemás az idei Rally Világbajnoki szezon, de a 2019-es világbajnok már rájött, hogy miként érhet el sikert, és erre fog törekedni a Szardínia Rallyn. 

Ott Tanak lassan talán kezd kijönni a hosszan tartó gödörből, hiszen a Monte-Carlo Rallyn való kiesés, és a Svédországban elért Power Stage győzelem után Horvátországban már a győzelemért harcolva lett második. A szezon első murvás versenyén, Portugáliában bár az első szakaszok után még az élmezőnyben foglalt helyet később defektek és más problémák ellenére is végül a hatodik helyen tudott zárni, amivel a bajnokság negyedik helyét foglalja el. 

- Hirdetés -

A 2019-es rally világbajnok szeretne a jó úton maradni Szardínián is miközben elkerüli a problémákat. 

“Szardínia ismét egy nagyon nehéz murvás verseny, de már nagyon várom – mondta a Hyundai észt pilótája. – Az olasz verseny általában nagyon melegben és durva szakaszokon zajlik. A meleg hőmérséklet miatt az autóban is nagyon nehéz lesz ülni, de ezt meg kell szokni. Korábban már megmutattuk, hogy a problémák elkerülésével tudunk sikeresek lenni, ezért elsősorban a tiszta versenyzést szeretnénk bemutatni Szardínián. Tavaly a verseny nagy részében a győzelemért tudtunk harcolni, amit szeretnénk megismételni. Bízunk benne, hogy a Portugáliában tapasztaltakat sikerült felhasználni Olaszországban is, és erős eredményt tudunk elérni.” 

- Advertisement -

A 34 éves pilóta korábban 10-szer indult a Szardínia Rallyn, melyet 2017-ben tudott megnyerni, és karrierje első sikerét aratta akkor. Tanak a győzelmen kívül 2012-ben tudott még dobogóra állni az M-Sport versenyzőjeként az olasz szigeten. 

A Szardínia Rallyn összesen 21 szakaszt és 307,91 km versenytávot kell teljesíteniük a versenyzőknek, az előrejelzés alapján 35 fok körüli hőségben. 

- Advertisement -

Friss