2024. április 20. 09:15

KezdőlapWRCBreen: Téves úton jártam, de sikerült megtalálni a helyes irányt 

Breen: Téves úton jártam, de sikerült megtalálni a helyes irányt 

-

Craig Breen a tavalyi belga Ypres Rally után állhatott ismét a dobogó második fokára a Szardínia Rally végén. Az ír fordos elárulta, téves úton járt korábban, de Olaszországban sikerült visszatalálnia a helyes útra. 
 

“Jó, de nagyon fárasztó hétvégét zártam – mondta Craig Breen a Szardínia Rally utáni sajtótájékoztatón. – Hosszú hétvége volt, de megnyugodtam ezzel az eredménnyel. Hogy őszinte legyek, bármi is lett volna az eredmény, jól éreztem magam az autóban és elégedett voltam a vezetésemmel. Kicsit el voltam tévedve az előző versenyeken, mert olyan dolgot hajszoltam, amit talán nem is kellett volna. Most próbáltam ismét a vezetést élvezni, és sokat javult a tempóm és jobban elégedett voltam az autóval. Most fordult elő először, hogy az ilyen típusú szakaszokon jól éreztem magam és néhány szakaszon bátrabban nyomtam a gázpedált is. Fontos volt, hogy ilyen jó eredményt érjünk el és ismét dobogóra állhassunk.” 

Breen örül, hogy végre csatáthatott Dani Sordoval, akivel korábban folyamatosan elkerülték egymást a versenyeken. 

“Általában a vasárnap reggel mindig idegesebb számomra, mert sohasem tudhatod, hogy a mögötted álló mire készül. Pont ezért az első szakaszon nagyon ideges voltam egészen a rajttól a stop állomásig az eredmény miatt. Nagyon lassúnak éreztem magam, de aztán az eredmény nem volt rossz, és után nyugodtabb lettem. Jó volt versenyezni Dani Sordoval, mert az elmúlt években, amikor én indultam egy versenyen, ő nem. Mindig elkerültük egymást a versenyeken, épp ezért most nagyon élveztem a csatát.” 

A második helynek köszönhetően pedig nagyobb önbizalommal vághat neki az év legnehezebb versenyének, a Szafari Rallynak is az M-Sport pilótája. 

“A Szafari Rally új lesz számomra, de ez az eredmény segít, hogy ott is jobban érezzem magam. Kenyában sohasem versenyeztem, de a tavalyi versenyről már hallottam, hogy milyen volt a csapatnak. Nagy kihívás, de egy nagy kaland is lesz. Már nagyon várom, hogy valami új dolgot fedezhessek fel. Próbájuk a mostani tempónkat átmenteni arra a versenyre is.” 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Forrás:fia.com

Friss